Rajtad múlik: Fogsz, vagy...

Amikor a hatvani A-beton tóra készülök horgászni, mindig egy számomra is furcsa érzés lesz úrrá rajtam a tó hatalmas mérete és több sikertelen túra miatt. Okolenszki László csapattársamnak is meséltem a tóval kapcsolatos érzéseimről az idei év májusára közösen tervezett túra előtt. Fogtam már 20 kg feletti halat a tóból, de valahogy mégis olyan megfejhetetlennek éreztem. Már a gondolattal is eljátszottam, hogy jövőre kihagyom majd a betervezett túrák közül.

Ahogy közeledett az indulás pillanata szinte már csak az előző sikertelenségeken és Orbán István csapatvezetőnk instrukcióin jártak a gondolataim.

Megérkezésünkkor gyönyörű nyári idő és az előttünk horgászó sporik beszámolója fogadott bennünket. Elmondásuk szerint nagyon sok kapást értek el, de ennek csak töredékét tudták megfogni. Víz alatti akadókról és extrém erős halakról meséltek. Ami nekem feltűnt, hogy mindenben láttak hibát, viszont magukat és a szereléküket tökéletesnek könyvelték el. Nem szokásom a becsmérlés, de jelen esetben egy öreg motoros bojlis ikon instrukcióit és utasításait próbáltam feldolgozni. A nála látott kb. 50 centis előke és a felszerelés kuszasága nagyon kiábrándító volt. A végső mondat számomra a „hozd ide a merítődet öcskös” volt. Ekkor jobbnak éreztem a következő álláson várakozni, míg ő kiéli az utolsó percek lehetőségeit.

Pár óra elteltével sikerült elfoglalnunk az állásunkat, és mint két jó barátnál szokás, felváltva helyeztük el botjainkat, hogy az esély mindkettőnknél egyenlő legyen. Mint egy igazi csapatjátékban, úgy próbáltuk elhelyezni szerelékeinket is, melyek az én esetemben sekélyebb, míg Laci esetében mélyebb helyekre kerültek. Általában, ha így horgászunk, akkor kapunk egy képet arról, hogy melyik mélység az, ami jól működik. A későbbiekben ez már egy támpont is lehet a halak tartózkodását illetően.

A csaliválasztásunk is különbözött, ami Laci esetében Big Water Mixből készült 24 és 28 mm,-es bojlikra nálam pedig a Hemp/Nutty Mixből készült 24 és 28 mm-es bojlikra esett. Ezeket a csalikat a Keen Carp Bait Service-ben készíttettük el, egyedileg aromásítva.

Nagyon bizakodva álltunk neki a horgászatnak, mivel tényleg rengeteg volt a halmozgás előttünk, ahogy ezt már az előttünk horgászók is említették. Pár óra elteltével már sikerült is egy 12-13 kg körüli halat fognom. Bár nem ezekért a halakért jöttünk, de így az elején mindig pozitívumként nyugtázom, mivel egy visszajelzést jelent az adott helyről. A szerelék visszahelyezése után talán egy óra elteltével egy igazi nagyhalas, komótos kapás miatt siethettem vissza a sekélyben elhelyezett botomhoz. Egy bő 25-30 perces fárasztás végén nagy meglepetésünkre egy 20 kg feletti tükröst sikerült partra terelnem. Nagyon jó érzés fogott el bennünket és szinte biztosra vettük, hogy ez a mi hetünk lesz.

kép

Érdekes módon az első éjszakánk kapás nélkül telt. A kapástalanság egészen délig tartott. Ekkor Oko jobbos botja mutatott aktivitást. Rutinos horgászként, jó halnak titulálta és nemsokára egy 19 kg feletti tükröst mérlegelhettünk. Szinte vissza sem engedtük a halat, amikor a másik botja is életre kelt. Egy jó kis fárasztás után egy 17 kg-os tövest is magunkénak tudhattunk.

Nekem ez a nap teljesen kapástalanul telt. Nagyon bíztunk az éjszakában és a felénk közelgő hidegfrontban. A kelet felől fújó szél az esti órákra már viharossá fokozódott. Az éjszakánk azonban ismét teljes kapástalanságban telt. Reggelre a viharos szél elcsendesedett és megérkezett az eső, ami kisebb megszakításokkal szinte egész nap kitartott. Délután négyig a botjaink teljes csöndben voltak, amikor is a sekélyből egy 16,70 kg-os tükröst sikerült merítenem. Ezen a napon ezt az egy kapást és halat könyvelhettük el.

Egy fontos részlet még hiányzik a napjaink alakulásából. Erre a túrára hű társam Mazsola is elkísért bennünket. Minden fárasztás, mérlegelés, fotózás aktív részese volt. Nélküle semmi nem történhetett. Úgy éreztük, hogy minden dolognak, ami velünk történik ő is részese szeretne lenni. Jó volt látni mennyire élvezi az ottlétet.

Este ismét nagy reményekkel és addigra már eső nélkül tértünk nyugovóra. Elalvás előtt még folytattunk egy eszmecserét, ami a megszűnt halmozgásról és a kapástalanság megfejtéséről szólt. Előtört belőlem a megoldhatatlanság érzése és Lacin is láttam, hogy ez itt most rajtunk múlik. Kerestük minden szemszögből a hibát, de nem találtunk kézzelfogható megoldást a kapásszám növelésére. Arra az elhatározásra jutottunk, hogyha ez az éjjel is kapástalan lesz, akkor reggel a napfelkelte előtt már a parton leszünk és halmozgásra utaló jeleket keresünk majd.

Sajnos ismét egy csippanás nélküli éjjel volt mögöttünk, de a megbeszéltek szerint már napfelkelte előtt a parton voltunk. Szeretjük ezeket a hajnalokat, mert csodálatos látni, ahogy a természet ébred és az élővilág apraja-nagyja megkezdi soha véget nem érő feladatát.

A Nap első sugarainak megjelenésével észrevettük, hogy a szerelékeinktől nem túl messze, a hínárfal előtt szinte egymást érik a pontymozgások. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a pontyok valamiért nem jönnek ki a hínár nyújtotta biztonsági zónából. Feltehetően a sok negatív dolog, ami az elmúlt időszakban érte őket, ezt a cselekvést váltotta ki belőlük. Negatív kondicionálás. Gondolom már sokak számára ismerős.

Nagyjából egy óra leforgása alatt már tudtuk mit kell tennünk és mind a négy botot egymástól tisztes távolságra elhelyeztük a hínárfal elé. Nekem ez a jobb oldali botom esetében, úgy nagyjából tíz méternyi helyváltoztatást jelentett.

Sok időt nem kellett várnunk az első jelentkezőre, mert hamarosan egy 18,40 kg-os tövessel fényképezkedhettem. A szerelék visszahúzásánál próbáltunk ügyelni arra, hogy ha csak egy pár méterrel is, de arrébb helyezzük el.

A délutánt épphogy megkezdtük, amikor a másik botomra is akadt érdeklődő. Izgalmas fárasztás vette kezdetét, mivel a hínár közelsége miatt akaratunkon kívül is visszaugrottak a halak. Kellő türelemmel és odafigyeléssel természetesen egytől egyig kijöttek. Ennek a csatának a kimenetele egy erőtől kicsattanó 18,90 kg-os tőponty lett.

A visszaengedés pillanatában Oko botja is megszólalt, ami egy 18,50 kg-os tövest eredményezett. Látványosabban több kapást értem el, amit a csaliválasztásnak könyveltünk el. Laci azonban már nem szeretett volna váltani, mert bízott a Big Water-ben.

Alig végeztünk a fotózással, amikor ismét kapásom lett. A bot kézbevételekor egy nagyon vehemensen védekező hallal léptem kontaktba. Az első negyed órában szinte csak tartottam a botot és utána még egy jó darabig csak a hínártól próbáltam távol tartani. A bő háromnegyed órás küzdelemnek egy csodaszép 21,20 kg-os töves lett az eredménye.

Szinte alig helyeztem el az úszómérlegelőben a halat, a másik botom is elindult. Ismét egy nagy csata részese voltam, melynek eredménye 19,60 kg-os pikkelyes lett. Nagyon boldog voltam.

Az izgalmat még lehetett fokozni, ugyanis csapattársam is akcióba lépett. Nagyon nagy fárasztás szemtanúja voltam. Ahogy oldalazott a hal, úgy vágta a hínarat a zsinór, mint kés a vajat. Szinte megállíthatatlannak tűnt. Okonak azért nagy nehézségek árán sikerült megfékeznie, a végeredmény pedig egy 20,70 kg-os töves lett.

Három hallal vágtunk neki a fotózásnak és közben nyugtáztuk a napot. Sikerült, megcsináltuk. Megvan a harmadik 20 kg feletti halunk!

Lackó este vacsorát főzőcskézett és a csapat dicsérő szavait olvasgatta, miközben én körmöltem szorgalmasan a naplóm. Estére ismét minden elcsendesedett. Fáradtan, de annál boldogabban vágtunk neki az utolsó előtti éjszakának. Hamar elaludtunk és a reggeliig zavartalanul pihenhettünk. Valamiért az éjszaka ismét eseménytelenre sikeredett. Délelőtt tartottunk egy csali kontrolt, de minden hibátlan volt.

Ezen a túrán drasztikusan kevés bojlit használtunk. Jelen esetben sem jóllakatni, sem pedig odacsődíteni nem akartuk a halakat. A hínárból kimerészkedő példányokat szerettük volna becserkészni. Ehhez elég volt 2-3 szem bojli.

Korábban felfedeztem az eddig meg nem horgászott jobb szélen egy apró kis hínármentes részt, amit még egy nagy bokor is árnyékolt. Az utolsó napomat úgy gondoltam, hogy ennek a résznek szentelem. Sokat nem váratott magára hely, mert olyan délután kettő óra magasságában egy ejtős kapás törte meg a csendet. A botot felvéve ismét egy őrült fárasztást élhettem át. A hal szinte bejárta a teljes öblöt. Minden akadály egy kész tortúra volt, de végül a túra legnagyobb halát szákolhattam egy 22,50 kg-os tőponty személyében.

Nem akartam elhinni, hogy egy túrán 4 darab 20 kg felettit fogtunk, amiből 3 darab hozzám volt köthető. Felfoghatatlannak éreztem a velünk történteket. A megoldhatatlanság érzése tovaszállt és büszke voltam magunkra, hogy sikerült egy ilyen jó és minőségi horgászatot véghezvinnünk.

Az István előadásain és tanításaiban elhangzott dolgok sokszor eszembe jutnak. Jó látni és tapasztalni, hogy milyen a gyakorlatban véghezvinni az elhangzottakat. Vannak az életben olyan dolgok, amiket már nem kell kitalálni, hiszen ezt már megtette előttünk más. Azonban, akárcsak az életben, itt is minden változik. Ezen változások lereagálásához kellünk mi. Ez néha csak egy pár métert jelent a szerelékünk elhelyezésében, vagy az etetett mennyiség módosítását. A berögözött dolgokon érdemes elgondolkozni és változtatni sosem késő.

Az utolsó éjszakához érve már önfeledten sztoriztunk az itt megtörtént dolgokról. Sötétedéskor még sikerült elcsípni egy 17,40 kg-os pontyot, ami az első éjszakai hal és egyben a túra utolsó hala is lett.

Ötnapos ottlétünket összegezve nagyon elégedettek voltunk, hiszen 4 darab 20 kg feletti, 2 darab 19 kg feletti és számos 18 kg-nál nagyobb hal is a miénk lett. Az pedig külön büszkeséggel töltött el, hogy a nehéz körülmények ellenére egyetlen darab halat veszítettünk az egész túrán. Büszkén és emelt fővel tértünk haza, mert akartuk és megcsináltuk!

 

Rindermojzer István