Full áztatott horogcsalik

Ezek olyan csali-bojlik amelyek csurig telítettek attraktorokkal. Az attraktorok azonnal elkezdenek kiválni, amint a bojli eléri a vizet. Így tehát óriási hatást gyakorolnak.

Kiknek készülnek ezek a bojlik:

Elsősorban azoknak a horgászoknak, akiknek nincs idejük az etetésre, de a közvetlen szomszédságukban rendszeresen folyik a horgászat és az etetés, és a szomszédságban viszonylag kevés halat fognak. "Nyilvánvaló", mondhatnánk rögtön. De éppen ezeknek a horgászoknak szeretnénk több lehetőséget adni. Úgy tűnik ugyanis, hogy az ilyen vizeken nagyon is lehet pontyot fogni ezzel a bojlival: valószínűleg éppen az attraktorok nagymértékű kioldódásának köszönhetően. És természetesen azért is, mert csak egy bojli van ott: a bojlihoz közelítő ponty nem tudna választani, ha egy bojlimező közepére csöppenne... Ezért nem is fog gyanút.

Ezt a bojlit természetesen csaliként is használhatjuk (a saját, etetett horgászhelyünkön!), abból kiindulva, hogy a ponty szívesen eszi azt a bojlit, amivel etetünk. Ebben biztosak lehetünk! Ez nem mindig okozott nekünk kellemes élményeket. Hogy miért? Egy rosszindulatú horgász minden további nélkül learathatja munkánk gyümölcsét (vagyis a pontyot) a mi etetett helyünkön. Emiatt sokáig haboztunk, hogy kiadjuk-e ezt a terméket a piacon.

A Full Soaked Hookbaits már 16 és 20 mm-es méretben is kapható.

Áfonyás - Blueberry Dynamite Full Soaked Hookbaits 150g

Áfonyás

 ...

Kiszerelés
20mm
5.200 Ft
kosárba!
Kiszerelés
16mm
5.200 Ft
kosárba!
Tejszínes - Creammaster Full Soaked Hookbaits 150g

Tejszínes

Kiszerelés
20mm
5.200 Ft
Elfogyott
Halas - Fish Witch Full Soaked Hookbaits 150g

Halas

 ...

Kiszerelés
20mm
5.200 Ft
kosárba!
Kiszerelés
16mm
5.200 Ft
kosárba!
Erdei gyümölcsös - Fruits of the Forest Full Soaked Hookbaits 150g

Erdei gyümölcsös

Kiszerelés
20mm
5.200 Ft
Elfogyott
Ananászos / banános - Pineapple Banana Full Soaked Hookbaits 150g

Ananászos / banános

 ...

Kiszerelés
20mm
5.200 Ft
kosárba!
Kiszerelés
16mm
5.200 Ft
kosárba!
Keleti fűszeres - Spice Oriëntal Full Soaked Hookbaits 150g

Keleti fűszeres

 ...

Kiszerelés
20mm
5.200 Ft
kosárba!
Epres / rágógumis - Strawberry Bubblegum Full Soaked Hookbaits 150g

Epres / rágógumis

 ...

Kiszerelés
20mm
5.200 Ft
kosárba!
Kiszerelés
16mm
5.200 Ft
kosárba!
Török kávés - Turkish Mocca Full Soaked Hookbaits 150g

Török kávés

 ...

Kiszerelés
20mm
5.200 Ft
kosárba!
Kiszerelés
16mm
5.200 Ft
kosárba!
Tengeri rákos - Monster Crab Full Soaked Hookbaits 150g

Tengeri rákos

 ...

Kiszerelés
20mm
5.200 Ft
kosárba!
Kiszerelés
16mm
5.200 Ft
kosárba!