« vissza a blogokhoz

Találkozások

írta: Zwillinger József

2016 augusztusának elején kezdődött. Hogy mi is? Az első találkozás. Találkozás Orbán Istvánnal, találkozás a Keen Carp termékekkel. A találkozást több órás beszélgetés, olykor csak hallgatás követte. Pisti egyenes, odamondó beszéde, elvei és azoknak alátámasztása beleégtek az agyamba.

Elváltunk, aztán jött a csend, nem kedvelem a csendet, de munkámból adódóan jó darabig csak az jutott. Aztán eljött a várva várt alkalom, így szeptember közepe után, egy rövid horgászatra indultam.

Végre a megfelelő helyen voltam, egy általam kedvelt németországi, változatos viszonyokkal rendelkező bányatavon, ami kicsi bár annál értékesebb halállománnyal bír. Az időm nemvolt túl sok, de reméltem, hogy egy két bajszos barátunk is értékeli majd azt, ami nekem bejön.

Péntek kora este volt már mire helyükre kerülnek a botok, 50/50 mixből és Hot Fish mixből készült bojlival a hajszálon. Két maroknyi bojlit szórtam minden szerelékre, aztán csend.

A csend egészen éjfélig tartott, aztán valami megmozdult. Igen, a swingerem elindult felfelé, a jelzőm szépen csicsergett fülembe, én pedig így majd 2 hónap kihagyás után gyermeki izgalommal nyúltam a bot után tudva, hogy meg van az első pontyom, és ezek szerint neki is tetszenek a Keen Carp golyók. Hamarosan szákban tudhattam 9 kilós pajtásom.

A gyors behúzást újra csend követte, majd pár óra elteltével újabb kapás jelentkezett. Fárasztás közben rájöttem, hogy ez már az idősebb korosztály, gondolatom hamarosan be is igazolódott és 16,90-nel feltettem a hajnalra a pontot. Eközben hatalmas köd borult a fejünk fölé így a fotókkal és a búcsúval megvártam a reggelt.

A találkozások pár óránként megismétlődtek, mígnem a vasárnap reggel rám nem virradt, amely a szomorú véget jelentette számomra, ugyanis eljött a pakolás ideje. Kissé lapos hangulatban vágtam bele, de most már tudom, hogy hamarosan újra találkozunk!

Köszönöm Istvánnak az útmutatást, és a kiváló bojlikat!

 

Zwillinger József



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!