« vissza a blogokhoz

Újra Merenyén

írta: Hencz Zoltán

Szeptember közepén egy meghívásnak eleget téve látogattam el a Merenyei víztározóra, az idén már másodjára, mivel márciusban már öt napot töltöttem itt el. 

Szeptember 10-én vette kezdetét az egy hetes túrám. Gyors kipakolás után elhelyeztem a bójákat. Három helyet is megjelöltem, az állás jobb és bal szélére helyeztem egy-egy bóját, a harmadikat pedig középre és a parttól a legtávolabbra. Ez utóbbit két napig csak etettem Mega Spice & Seed mixből készült 24 mm-es bojlival. A bal oldalit Nutty mixből készült szintén 24 mm-es bojlival, a jobb oldalit pedig White Fish mixből készült 24 mm-essel szórtam.

Az első két nap esemény nélkül telt, amit nem is nagyon bántam, mert legalább a kisebb pontyok békén hagytak. A harmadik éjszaka viszont elérkezett az, amiért érdemes volt várni. Lassú húzós kapásra ébredtem fel. A botot a kezembe véve már éreztem, hogy nagyobb hallal van dolgom. Körülbelül 20 perces fárasztás után sikerült megszákolnom a pontyot, ami 19,60 kg-t nyomott. A Mega Spice-nak nem tudott ellen állni.

Őt még egy 14,40 kg és egy 13 kg súlyú társa követte.

A nappalok kapás nélkül teltek, az összes halamat éjszaka és a hajnali órákban fogtam. Ahogy virradt a kapások abba maradtak, így volt időm a napfelkeltét fotózni.

Következő éjszaka a Nutty is adott egy 17 kg-os és egy 13,10-es pontyot.

Közben a White Fish mixből készült bojlira is volt érdeklődő, egy 13,40-es ponty személyében.

Az egy hét alatt a legtöbb halat a Mega Spce mixből készült bojlival fogtam még annak ellenére is, hogy a szemközt horgászó ,,sporttárs" pár méterre az etetésemtől elég komoly mennyiségű kukoricát szórt be napi két alkalommal.

Szerelékem viszonylag egyszerű volt, mint mindig. Egy szem bojli egy kis méretű pop up-pal kikönnyítve.

Összességében egy eredményes hetet sikerült zárnom a Keen Carp bojliknak köszönhetően.


Hencz Zoltán



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!