Keen Carp-os szezonkezdés

Aszódi Gábor | július 01.| 4 perc olvasási idő

Már tavaly fontolóra vettem több, kisebb-nagyobb próbálkozás után, hogyha az időm is engedi, akkor belevágok néhány napos horgászatokba immáron Keen Carp bojlival.

Maga a hely ahol a legtöbbet horgászom, az a lakóhelyemhez közel eső, saját egyesületi vizem. 40 éve kialakított, 7 ha-os zárt, sekély, egyesületi víz. Ezt a Bait Service rendelésemkor is részletesen ismertettem. Lívia és István az 50/50Mix-ből készült,  Spanish Red aromával ízesített, 1-es keménységű, sózott bojlit ajánlották.

Április végén kilátogattam egy hétvégi éjszakai horgászatra és az általam jónak vélt helyekre kis etetést alakítottam ki. Lesz, ami lesz - gondoltam…  

Jelentkező azonban nem volt egyik botomra sem. Ezt igazából fél sikernek könyveltem el, mert az általam nem kívánatosnak titulált, kisebb halak sem vették fel a csalimat.

Később, május végén, egy esős vasárnap délután érkeztem meg a tó partjára. Még várnom is  kellett egy jó darabig, amíg az eső elállt és ki tudtam pakolni, valamint a fel tudtam állítani a sátrat. Az ezt megelőző két napon kilátogattam előetetni az akkor jónak vélt két helyet.

Rögtön, a szerelékek elhelyezését követően félórával meg is jött az első halam, egy 6,5 kg-os töves.

Újracsalizást és behúzást követően egészen másnap délig tartó csendet egy erős húzós kapás törte meg. Egy gyönyörű 13,30 kg–os tövest fogtam a parthoz közel eső, sekélyebb részről.

Az éjszaka folyamán a másik, köztes nyílt vízen elhelyezett készségemről egy 7 és egy 8 kg-os pontyot sikerült fognom.

Kedd délutánig  ismét nyugodalmasan telt az idő. Közben megérkezett egy  barátom is és egy kicsit magára hagytam a botjaim társaságában. Amikor érkeztem visszafelé láttam, hogy fáraszt. Sikerült learatnia a babéromat. :)

Egy kis gömböc, 10,90 kg-os töves vette fel, szintén a sekélyben elhelyezett szerelékemet.

Gyors csalizás és behúzás után nem sokat váratva minket, húzós kapással érkezett a következő hal.  Ezt egy picit tovább kellett fárasztani, vehemensebben küzdött. Szákolás után láttuk csak, hogy milyen szép, hosszúkás tövessel van dolgunk. 14,20 kg-ot mutatott a mérleg.

Este még több, kisebb pontyot fogtam mindkét készséggel, ezért reggelig vissza sem húztam a szerelékeket.

Másnap reggel és pakolás közben érkezett még két kapás. Sajnos azonban a part melletti akadósoron mind a kettő kereket oldott, de legalább nem fűzték fel magukat.

Ezen a tavaszi, nem túl hosszú horgászaton sikerült megdöntenem személyes rekordomat és egyben a tó rekordját is. Nem sokan horgásznak bojlival ezen a vízen, főleg nem több napon keresztül.

Júniusban még két ilyen kis „túrát” tudtam eltölteni és előtte szintén végeztem előetetést. Június 9-től 14-ig, valamint 23-tól 26-ig.

Az első júniusi etapban a Lívia által javasolt, szintén 50/50-es bojlival horgásztam, viszont már 2-es keménységben. Ugyanazon a helyen horgásztam ahol május végén. Három kapásból 1 halat tudtam megfogni, ami 9 kg-os volt.

Itt sajnos az én ügyetlenségemnek tudható be a dolog, hogy nem sikerült őket szákig terelni.

A második etapban már helyet változtattam és a tó mélyebb részén horgásztam. Egy készséggel a part mentén, egy akadó elé horgásztam, a másikkal pedig egy nyílt részen, egy kevésbé iszapos helyen.

Nagy eredményeket erről a helyről sem tudtam  produkálni. Egy 6 kg-os, egy 8 kg-os, valamint egy 5 kg-os pontyot tudtam fogni.

A dolog egészét nézve még így sem rossz, mert viszonylag friss telepítésű kisebb pontyokat nem fogtam.

Itt a hangsúly már az én tapasztalatlanságomon és hiányzó tudásbeli kompetenciámon volt..

 Az egészet összegezve, még így is örülök, hogy sikerült ilyen eredményeket elérnem. A célom nem több 20+-os ponty megfogása volt, hiszen ez egy irreális cél lett volna egy olyan vízen, ahol az 5 kg-os hal is darabosabbnak számít.

A továbbiakban úgy érzem, nélkülözhetetlen egy Workshop-on való részvétel a további célok eléréséhez, megvalósításához.

Ezúton is köszönöm a Keen Carp-nak, hogy hozzásegítettek ezekhez a sikerhez.

 

Üdvözlettel,
Aszódi Gábor