A TERVEN VÁLTOZTASS, NE A CÉLON!

Nyerges Balázs | október 19.| 7 perc olvasási idő

Üzenném ezt mindazoknak, akik valóban szelektíven szeretnének nagypontyokra horgászni, de jelenlegi módszereikkel, elképzeléseikkel nem sikerül; számukra talán egy kis lökést adhat ez az írásom.

Legelső, Keen Carp-os horgászatom óta számtalan ismerősöm és addig számomra ismeretlen személy keresett meg, s érdeklődött nálam erről, a mondjuk úgy, rendhagyó horgászati stratégiáról. Ezen személyek kivétel nélkül arra panaszkodtak, hogy „taktikájukkal” nem tudnak szelektálni, így hiába az előzetes elhatározás, végül minden pecájuk úgy alakul, hogy fogjanak, amennyit csak lehet, majd lesz tán’ köztük nagyobb is. Nos, ez a legrosszabb, amit tehetnek; nem a kitűzött célt kell elvetni, hanem magát a folyamatot újragondolni, mely az áhított eredményig elvezet, s ennek első lépése, amit amúgy rengetegen meg is tesznek, a kérdezés, tájékozódás. Ám egy dolgot nem szabad elfelejteni, ha a kérdések mögött nincs határozott eltökéltség, akkor nem sokra megyünk velük, mivel a kapott válaszokat/tudást végül nem hasznosítjuk. Aki volt már workshopon vagy csupán csak érdeklődött már valakitől a Keen Carp-pal kapcsolatban, biztos hallotta/olvasta azt a mondatot, hogy ez nem való mindenkinek. Ezt én is így látom, és rögtön ezzel a mondattal is kezdem minden érdeklődőnek, s ezen írásomból talán kiderül, miért értek én is egyet ezzel a kijelentéssel.

Mostani beszámolómban a 2020. júliusi, 7 éjszakás lőrintei túrámról olvashattok, melyet próbálok összehasonlítani a 2019-es, 9 éjszakán át tartó, szintén júliusi és szintén lőrintei túrámmal. A különbség, hogy ’19-ben nem Keen Carp csalikkal, és nem tudatosan horgásztam, míg idén, azaz 2020-ban a KC bojlikon kívül igyekeztem a lehető legátgondoltabban kivitelezni a horgászatot.

Kezdjük is az elején, a nem Keen-es, de cserében igen kínos horgászatom rövid ismertetésével. Az említett, 2019-es lőrintei túrám volt anno az utolsó csepp a pohárban, mivel a kilenc parton töltött éjszaka alatt a legnagyobb ponty, melyet fognom sikerült 7, azaz hét kilogrammot nyomott (Tomi barátom fogott még egy 10 körülit akkor). Ezen kívül, és most nem túlzok, a fejenkénti, kb. 40 db ponty tömege egyenként 1.5-6 kilogramm közt mozgott, pedig már akkor sem használtunk magokat, locsolókat és hasonló bolondságokat. Röhejes, nemde? Pár nap elteltével már olyan mértékben ideges és feszült voltam, hogy szegény Tamás barátom hozzám szólni is alig mert (bocsi Tomi ezúton is!), egyik este pedig megnézettem vele Kozma Tamás „Túl a százon” c. videóját is és kijelentettem, hogy elég volt, Keen Carp lesz a vége. Bármennyire is rossz emlék ez a túra, határozottan kellett ahhoz, hogy végre meglépjem azt, amit már régebb óta szerettem volna. Ezen horgászatot követően vettem fel a kapcsolatot Orbán Istvánnal, léptem ki az akkori csapatomból és ültem „iskolapadba”, s legnagyobb örömömre, azóta a pontyhorgászat egy teljesen más dimenzióját élhetem meg. Akit esetleg érdekel a legelső, szerintem parádésra sikerült Keen Carp-os, háromfai horgászatom beszámolója, az itt olvashat róla részletesen; ahogy az alábbi képeken láthatjátok, itt rögtön sikerült kétszer is átlépnem a 20 kilogrammos határt, ami addig elérhetetlennek tűnt.

A 2020-as júliusi horgászatomat direkt szerveztem újra Lőrintére, pontosan azért, hogy ténylegesen össze tudjam hasonlítani a „hagyományos” és Keen Carp-os eredményeket, melyből remélhetően nem csak én, de a KC iránt érdeklődők is tanulhatnak. Istvánnal előzetesen telefonon egyeztettem a dologról, mely beszélgetés során jóformán közöltem vele, hogy a tavalyi kisponty dömping miatt csak és kizárólag Big Water-t szeretnék vinni, és az sem érdekel, ha egy hetet ott ülök kapás nélkül. Nagy szavak voltak ezek, a parton már máshogy érzékeli a dolgot az ember István azt tanácsolta, hogy vigyek azért más bojlit is a palettáról, de én kötöttem az ebet a karóhoz, így végül valóban csak Bait Service-es Big Water-rel indultam el, mely 24 mm méretben és 2-es keménységben állt rendelkezésemre, Spanish Red – Apricot Dream aromákkal.

A horgászat lebonyolításában két helyi csapattag, Okolenszki László és ifj. Rindermojzer István is szó nélkül segédkeztek, amiért rendkívül hálás vagyok és ezúton is még egyszer köszönöm Nektek! Végül ugyanazt az állást, melyen 2019-ben horgásztam már nem tudtam lefoglalni, így a 2-es bojlis helyre érkeztem meg, ami a tározó zsiliphez közeli részén fekszik. 2019-ben ettől a helytől kb. 100 méterre horgásztam, a túloldalról, hasonló mélységű vízben. A vízparton aztán nem csak Oko-val és Istvánnal volt alkalmam többször beszélgetni, de megismerkedtem pár Keen Carp ügyféllel, köztük Kerék Balázzsal is, aki nem mellesleg ott tartózkodásom alatt sok nagypontyot fogott, köztük az ikonikus Cipót is. Gratulálok drusza még egyszer! Nagy örömömre parton volt Orbán József is, akit a háromfai csapattag-ügyfél horgászatról már valamelyest megismerhettem. Őt is meglátogattam egy kis cseverészés erejéig. Szeretném a kétkedőknek leszögezni, hogy ilyen összetartást, önzetlenséget és támogatást szerintem sehol máshol nem talál az ember! Hiába csak egy ügyfél vagyok a sok közül, a csapattagok rendre rám írtak vagy épp személyesen látogattak meg, s kérdezték, hogy állok, mik az eredmények és eddigi tapasztalatok, valamint igyekeztek tanácsokkal is ellátni. Őszintén mondom, már csak ezért megérte volna ez a horgászat!

Mivel a túrára barátnőmmel érkeztem, így kizárólag az én szerelékeimnek kellett helyet találni, ez a 2 botra vetítve 4 helyet jelentett. Csónakba szálltam hát a radarral és a tapogatórúddal, de a meder itt bizony nem tartogat sok érdekességet és az iszap állaga, tartalma is mindenhol ugyanolyan volt. A helyeket a két szektorbójához, valamint a parton és gáton is jól látható növényzethez/tereptárgyakhoz lőttem be, amolyan „keresztezéses” módszerrel, illetve az Oko által javasolt 2 területet a mobilos Fishing Points-ban jelöltem meg, de később nem használtam az appot, a fent írt metódust alkalmaztam végül ezeknél is.

Miután az órákon át előáztatott bojlikból mind a négy helyre került kb. 15 darab, kezdődhetett a várakozás. A második napon, Rindermojzer úr javaslatára, a kondicionált területektől távol, teljesen véletlenszerűen behúztam egy szereléket, hátha lesz egy, ahogy Ő hívta, „bónuszhalam”. Először kb. 50 méteres távon raktam le a végszereléket, ám István pár órával ezt követően újból meglátogatott és figyelmeztetett, hogy keressek a parthoz még közelebbi részt a random horgászatra, mert szerinte innen egy kapás belerondíthat a pihentetett helyek nyugalmába. Így történt hát, hogy végül a parttól ~15 méterre horgásztam. Gyönyörűen ki lehet tapogatni a kavics-iszap váltást, ahova a horog és a csalim került este nyolckor. Pontban éjfélkor már el is indult a zsinór a dobomról, egy 14 kilogrammos tőponty volt a bónuszhal.

A csodás töves után nem jött már több bónuszhalam, bár nem is vittem túlzásba a randompecát, inkább a pihenésen volt a fókusz. Így aztán, a 72 óra elteltével a kondicionált helyek sikerében bíztam, végül most sem hiába. Aznap, mikor megkezdhettem ezen helyeket meghorgászni, pont betört egy markáns hidegfront, aminek először felettébb örültem, ám később már nem volt olyan töretlen a lelkesedésem... Első pontyom, mely a túrám legnagyobbja is volt egyben, egy nettó 17,5 kilogramm tömegű, igazi dundi tükrös volt.

Rendkívül örültem és izgatott voltam, hiszen elsőre sikerült egy akkora halat fognom, amiről az előző évi pecámon csak álmodoztam. Ám, ahogy említettem is, ezt követően meglepő dolog történt, melynek a miértjét akkor és ott, hirtelenjében nem is értettem. Történt ugyanis, hogy a front megérkeztével egyidőben a „kicsik”, pontosan 1 db ~5 kilós és 2 db ~7 kilós ponty is a horgaimra akadtak, ami enyhén szólva kiábrándító volt, de miután egyeztettem a csapattagokkal, sikerült újra megtalálni a lelki békém. Ők erősítettek meg abban, hogy egy ilyen szituációval már tényleg nem lehet mit kezdeni, ha elkezdtek ész nélkül zabálni a kisebbek, melyekből rengeteg található ebben a tározóban, akkor annak örüljek, hogy nem tízet fogtam, hanem csak hármat. A front másnapra elvonult, s a kistestű pontyok valóban nem zavartak többé, aznap két pontyot fogtam, egy 11 kilogrammost, valamint egy 15 kilóst, melyről sikerült rossz fókuszbeállítással képeket készíteni...

A harmadik horgászattal töltött nap pirkadatakor megérkezett a következő Big Water kedvelő pontyom, egy 11,2 kilós töves személyében (kép nincs), majd aznap este hatkor a másik szerelékemre is kapás jelentkezett, szintén egy csodás tőponty volt a bűnös, a maga 13 kilójával.

 következő nap már a pakolásé volt sajnos, több halat nem is fogtam, ám így is sikeresnek, s roppant tanulságosnak ítélem meg ezt a túrát. Összehasonlítva a tavalyival, ahol kb. aludni sem tudtam a kispontyok okozta kapásdömping miatt, ez a horgászat sokkalta nyugalmasabban, ám nagyobb pontyok társaságában telt. Szeretném megosztani veletek, mennyi időt vártam egy-két kapásra: 36 óra, 40 óra, s az egyik szerelékem a pakolás végeztéig bent volt, pontosan 52 órán keresztül.

Ez az, amit az érdeklődők közül nagyon sokan elképzelni sem tudnak, hogy miért éri meg, miért lehet jobb néha „kiseggelni” ennyi időt, mint inkább páróránként fárasztani? „Lehet, hogy kisebbek, de legalább élmény van”, mondták páran. Nos, Nekik nem való ez a horgászati módszer/irányzat. Ha Neked viszont már eleged van abból, hogy úgy mész el drága pénzért, sok napra horgászni, hogy a remény a legfőbb támaszod arra, hogy nagypontyot fogj, és már torkig vagy vele, akkor szerintem ne habozz, merj lépni, merj tervet váltani! Ha Te is a Keen Carp mellett döntenél, kellő nyitottsággal, eltökéltséggel, türelemmel és bizalommal felvértezve szerintem jókora esélyed van arra, hogy elérd a rég áhított célod; az én példáim legalábbis ezt mutatják.

Figyelmeteket megköszönve, s mindenkinek a legjobbakat kívánva búcsúzom.

Nyerges Balázs