Fehérvárcsurgó elsőre

Kerpel Ádám | szeptember 17.| 6 perc olvasási idő

Gyermekkorom óta vágytam ennek a víznek a partjára, nemcsak azért, mert nagyon sokat hallani róla, hanem mert lakóhelyemhez nagyon közel található. Valami azonban sajnos mindig közbe jött, így ezidáig nem volt alkalmam még horgászni rajta. Ennek ellenére a vízterület alakulását, halállományát mindvégig figyelemmel kísértem.

Idén nyáron aztán úgy hozta a sors, hogy lehetőségem adódott horgászni a tározón.

Csalirendelésemet jó előre megtettem, hogy véletlen se legyen friss a bojlim. A Bait Service-ben készíttetett, 3-as keménységű Big Water-re esett a választásom, mert a Keen Carp csapattagok előző évi, szélsőségesen alacsony vízállásnál tett horgászata után írt blogbejegyzésben felfigyeltem arra, hogy nehezen lehetett szelektálni akkor, melyben a januári „Majmok bolygója” elnevezésű rendezvényen a Kozma Tomival folytatott beszélgetés is megerősített.

Nem is beszélve arról, hogy augusztusi időpontra terveztük a túránkat, és ha beüt a zöld alga dömping a tavon, akkor elvétve is alig számolhatunk kapással. 

Márciusban szerettem volna egy előzetes helykeresést is csinálni, amíg a horgászok nem árasztják el a tavat, de ezt a márciusi szeles időjárás meghiúsította. Később rengeteg dolgot kellett a helyére tenni, hogy megvalósuljon a peca. Végül nem is a 11, hanem a 12-es helyen tudtam horgászni egy szintén Keen Carp ügyféllel, szóval attól nem féltem, hogy egymást zavarnánk az etetéseinkkel.

Négy bóját helyeztünk el a jónak vélt helyeken összesen 6 botnak. Mikor 24 óra vagy esetemben volt, hogy 36 óra után néztem fel egy csalit, az is kiderült, hogy a szerelék jó helyen van az iszapban, hisz’ rendszeresen jött fel élő szúnyoglárva.

Kapás mindegyik helyről volt szép számban, azonban sajnos az ilyen nagy vizeken még nem volt rutinunk és sok halvesztésünk volt. Én is későn kapcsoltam, hiszen lehet, hogy nagyobb horoggal ezek elkerülhetőek lettek volna. Negatívan tapasztaltuk ugyanis, hogy a halak szája szabdalva van korábbi sérülésektől. Sajnos, hiába az élesre fent horog, hiába a pergető pálca lágysága, könnyen lemaradhatott a hal. Csak abban bízhattunk, hogy jól ül a horog.

A horgászat maga nagyon jól kezdődött, jómagam egy 14 kilós ponttyal fényképezkedtem, a társam egy alig 11 kilónál nagyobb példányt engedett vissza már az első este.

Másnap délelőtt bekövetkezett, amire vártam. Egy húzós kapásra emelhettem rá, és a végén egy 20,50 kg-os tőponttyal pózolhattam, háttérben a Gaja-völggyel.

Totálisan az ellenkezőjét tapasztaltuk annak, amit eddig hallottunk. A szelektálás is jól működött, többnyire a 14-18 kiló között voltak a fogásaink javarészt és mindössze két darab volt 10 kg alatt, bár nem tudhatjuk, hogy az a rengeteg lemaradt hal mekkora volt.

A lemaradásink okát mindenképpen elemezni kell magunkban, hisz’ ennyi halvesztést nem engedhetünk meg abból a kevés kapásból, amire számítunk a szelektív horgászatban.

Társam a túra folyamán 18 kilóig fogott.

Jómagam pedig a túra folyamán még egy 20 kilónál nagyobb, 20,20 kg-os pontyot fogtam.

Összességében, a halvesztéseket leszámítva, nem zártunk rossz túrát. Rengeteg rutint kell még szereznünk, hogy a statisztikánkat javítani tudjuk. A tanulságokat leszűrtük és mindenfajta fejfájás ellenére nem távoztunk keserű szájízzel.

 

Üdvözlettel,
Kerpel Ádám