"De miért?"

Konfár Krisztián | szeptember 14.| 7 perc olvasási idő

Megnyugtatlak kedves Olvasó, nem a reklámvilág által megálmodott idegesítő, Ábel nevű kisfiúról fog szólni ez az írás. Sokkal inkább arról a kérdésről, ami a motivációt biztosítja számomra a palotási horgászatok alkalmával.

Le kell szögeznem, a címben említett kérdésre (még) nem fogok egyértelmű választ adni, ugyanis jelen pillanatban nem merem nagy magabiztossággal állítani, hogy tudom a pontos választ arra a bizonyos miértre. Szóljon ez a cikk inkább egy útról, melynek az első, komolyabb állomásához érkeztem.

Az egész történet tavaly augusztusban kezdődött. Sosem horgásztam azelőtt Palotáson, pedig joggal nevezhetjük a hazai bojlizás bölcsőjének. Tavaly csapattársammal, Péter Gabival töltöttünk el pár napot a víztározó partján. Rögtön az első kapásra fogtam egy 19 kg feletti tövest. Jött is az első hiba, túlzott önbizalom. „Megvan a víz, innentől nincs megállás”. Nem is volt. Sorra érkeztek a pofonok. Gabi a szomszéd állásban számtalan 15 és 19 kg közötti ponttyal fényképezkedhetett, én 3 napig a vizet kémleltem halakra utaló jelet keresve. Eredmény? – szerintem tudjátok ti is. Magyarázat? – az volt. :) „Gabi közelebb ült a gáthoz, az a pár centivel mélyebb víz ennyit számított”.

A következő horgászatra hónapokat kellett várni. Februárban egy éjszakára ugrottam le a tóra. Az eredmény egy 10-es forma töves. Összegzés, téli, tűzoltó jellegű pecának nem rossz.

A pandémiás helyzet következtében június elejéig kellett várnom a következő túrára. Igazi palotási nagyhalas idő fogadott. Erős, gátra fújó szél, hatalmas hullámok, eső. Tarsolyban a tározón már sok horgásznak annyiszor bizonyított Nutty, valamint az évszaknak megfelelő 50/50 Mixből készült bojli. Érkezésem reggelén a gáti álláson megfogták az új tórekordot, és én pont a szemben lévő helyre tudtam helyet foglalni. Mi kellhet még? – gondoltam.

A válasz, ismét egy nagy pofon a tótól. Egy hét alatt négy rontott kapás, amelyből ráadásul egy nem is ponty, hanem harcsa volt.   

Ekkor kattant be valami. Rájöttem, hogy le kell szállni a magas lóról. Meg akartam fejteni a vizet. Nem „csak” halat akarok fogni, tudni akarom, hogy mikor, miért és hogyan tudok nagy testű pontyot fogni.

Rengeteg időt töltöttem a Keen Carp-os beszámolók olvasásával. Minden nap néztem a fogásokat a tó Facebook oldalán, próbáltam megérteni, mikor, milyen körülmények között, merre járnak a halak. Nem volt elég magyarázatnak, hogy hidegfrontban lehet jó halat fogni, és ami a legkevésbé elfogadható számomra, hogy „rapszódikus a víz”. De miért? Szegény Hencz Zolit és Péter Gabit is nagyon sokszor zaklattam és faggattam, hogy mit gondolnak a teóriáimról.

Június végére Gabival egy közös horgászatot szerveztünk a tóra. Hosszas tanakodás után a tározó középső harmadán foglaltunk helyet. A hosszan tartó hűvös után erőteljes melegedésnek indult az időjárás, optimálisnak tartottuk az előttünk elterülő pályát egy nyár eleji horgászathoz. Ismét a Nutty Mixből készült bojlik mellett tettem le a voksom, de egyes keménységű Big Watert is készítettem indulás előtt a táskámba. A víz folyamatosan melegedett, az ívás lezajlott, úgy éreztem, eljött ennek a csalinak az ideje. És az eredmény? Megint nulla.

Egy új, Palotáson eddig nem tapasztalt jelenséggel találkoztam. Az előttem elterülő területen alig találtam iszapot a mederfenéken. Az erős felmelegedés következtében a fehér halak nagyok aktívak voltak. A nászkiütésekkel tarkított dévérek nem kímélték a „puha” csalit. A hab a tortára pakolás közben került fel. Az előetetett helyet jelölő bójámról mintegy másfél méter spárgát tekertem le, amelynek a végén egy rozsdás szájbilincsen raboskodó süllő küzdött az életéért. Nem segítette a projektet. :)

Gabival egész héten járt az agyunk. Hiába az újabb egy hét haltalanság, úgy éreztem, még motiváltabb vagyok, és egyre közelebb kerülök a megoldáshoz.

Július végén lehetőségem nyílt az elméletem megvalósítására. Egy baráti, családi horgászatra érkeztünk a tó partjára. A gáthoz közelebb foglaltunk helyet, ugyanis tartósan 30 fok felett volt a nappali hőmérséklet és már a teljes vízréteg átmelegedett.

Csalinak ismét a Nutty és Big Water mixből készült, azonban jól keményített bojlikat választottam. A mederkép nem volt túl változatos, csak az iszap vastagságában volt különbség itt-ott. Végül kettő átlagos és egy jóval iszaposabb – közel 1,5 méteres - helyet jelöltem meg bójával.  Az iszapos aljzaton - a kemény csalinak köszönhetően - nem okoztak problémát a fehérhalak.

Az első 24 óra végén egy 18,90 kg-os pontyot sikerült szákba terelnem.

 Eddig sem etettem sokat, azonban a mennyiséget még tovább csökkentettem. A várt eredmény nem akart jönni. Az utolsó 24 órára már tényleg csak minimális mennyiséget és még koncentráltabban szórtam. Úgy nézett ki, egy lépéssel közelebb kerültem a megoldáshoz, ugyanis egy 19,40 és egy 19,60 kg-os pontyot fényképezhettem.

A túrára a korona az utolsó éjszaka került fel. Hajnalban a teóriám helyességét egy 26,90 kg-os töves igazolta.

Nagyon boldog voltam, hiszen úgy éreztem, elértem az első komolyabb mérföldkövet. Nem kellett több száz darab kisebb pontyot megfognom, több kiló magot és pelletet beszórnom, hogy sikerüljön több, testes bajuszost fényképező gép elé tartani. 

Akármennyire is göröngyös az út, nem szabad feladni. Az eredménytelen horgászatok jelentik a siker kulcsát, ha megtanuljuk értékelni és elemezni azokat.

Üdvözlettel,
Konfár Krisztián