Zalacsány, idén először

Sümegi Ernő | július 08.

Idén első alkalommal sikerült eljutnom Zalacsányba horgászni. A túrát megelőzően, májusban részt vettem a háromfai ügyfél-csapattag horgászaton, ahol nagyon sok új dolgot tanultam a Keen Carp filozófiáról. 

Úgy gondolom, teljesen felvértezve vágtam neki ennek a négy napos horgászatnak. Fonay Zalán barátommal a kettes helyre szólt a foglalásunk. Érkezést követően elfoglaltuk horgászhelyünket, majd vízre szálltunk és nekiláttunk a helykeresésnek. 

Három etetést alakítottunk ki és úgy döntöttünk, az első 24 órában csak 1-1 bottal horgászunk. 

Zalán barátomnak az első nap sikerült két darab 14,50 kg-os pontyot fognia. 

Én ez után is kitartottam és ekkor még nem húztam meg az előetetett helyet. Ez a döntésnek bizonyult, hiszen az előetetett helyen történő horgászat első reggelén egy gyönyörű 23,80 kg-os tőponttyal fényképezkedhettem.

Nagyon boldog voltam. 

Köszönöm Keen Carp!

Sümegi Ernő