« vissza a blogokhoz

Merenye frontok között, két egyéni rekord egy óra alatt!

írta: Fábián Tamás

Május közepén Farkas Zoltán barátommal egy öt napos, nálunk már hosszabbnak számító horgászatra érkeztünk a Merenyei Horgásztóra. Az első nap a szokásosan telt, helykeresés, bójázás, etetés, táborépítés.

Az előttünk lévő területen a mederben szinte semmi érdemleges törést, púpot, gödröt nem találtam, csupán a parttól kb.:30 méterre váltott a viszonylag kemény rész vastag iszappá

170-180 méteren találtam egy 15-20 cm-es iszapréteget, ami jónak tűnt. Több kis etetést hoztunk létre, amit folyamatosan pár marék 24 mm-es Big Water Mixből készíttetett bojlival etettünk.

A horgászat második napján viharos széllel és esővel érkezett egy hidegfront, ami miatt némelyik etetésen már horgásztunk is bízva a sikerben. Nem is kellet sokat várni első halunkra, aki Zolinál jelentkezett egy 19,90 kg-os pikkelyes ponty személyében.

Néhány óra múlva Zolinak ismét kapása volt, de ez már az a hal volt, amire pályázott. Egy szintén pikkelyes, nettó 20,10 kg-os tőpontyot fektethetett matracra.

Zoli barátom öröme leírhatatlan volt!

Az etetés középső részét horgásztuk a széleket pihentettük, a horgászat alatt több 10 és 20 kg-közötti halunk volt, azonban engem sajnos elkerült a "szerencse", igazán jó halat nem fogtam.  

A harmadik napon kezdtük el a széleket horgászni, de az áttörés még mindig váratott magára. Ismét 15 kg környéki halak jöttek. Panaszra nem volt okom, de azért egy nagyobb példányra vágytam. 

Péntek délután ismét viharos szél és eső érkezett. Na, majd most - gondoltam magamban. És valóban, a jobb szélső etetésen jelentkezett kapás. A fárasztás elején alig mutatott ellenállást, azonban egy idő után magára talált akkor már éreztem, hogy nem kis hallal van dolgom.

A szákoláskor láttam, hogy megvan amit akartam, de babonából nem mertem szólni semmit! A mérlegeléskor 22,00 kg-ot mutatott a szerkentyű, olyan érzés volt, mintha egy felhőre léptem volna!

A pezsgőt, amit a táskában hordok már egy ideje végre kidurranthattam.

A botot a vihar miatt nem tudtam visszavinni csónakkal, de annyira nem bántam, hiszen ott volt még 2 bot. Még szinte fel sem fogtam, hogy 0,9 kg-mal megdöntöttem a tőponty rekordomat, amikor ismét kapásom jelentkezett.

Egy negyed órás fárasztást követően egy 21,80 kg-os tükörponty feküdt a bölcsőben.

Nem tudtam szólni sem, ismét rekorddöntés.

Boldogan és elégedetten zártuk a napot és a horgászatot is! Minden és még több is sikerült, mint amit megálmodtunk! 

ui.: Öcsém is velünk tartott a horgászatra, aki a 30 méterre lévő mederváltást lemagozta, majd közölte amurt akar fogni.... első este egy órán belül 2 kapás jelentkezett nála. Egy 21,40 kg-os, majd egy 20,20 kg-os amurt jegyezhetett..... Hát megfogta!

Így ezzel együtt összesen a horgászatunk alatt ötször haladta meg a mérleg mutatója a 20 kg-ot!

Fábián Tamás



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!