« vissza a blogokhoz

Újra 60

írta: Rostási Péter

Május második hetében érkeztünk meg a nyolc napos túránkra a Hatvani Kavicsbánya Tóra. A vízpartra érve nagyon jó idő fogadott bennünket. A felerősödő szél eléggé megnehezítette a dolgunkat, a megfelelő helyek megkeresése igen nagy kihívás volt.

Ennek ellenére a gépezet hamar elkezdett működni. Bátyámmal újfent felváltva helyeztük el botjainkat. Egy-egy bot Hemp/Nutty, egy-egy bot pedig már Big Water Mixből készült bojlikkal üzemelt.

A nem kívánt méretű halak megjelenése ellen egyre nagyobb csalival és egyre kevesebb etetéssel küzdöttünk.

Első szebb halunk egy 18,50 kg-os töves a Hemp/Nutty bojlit nem tudta visszautasítani.

Ottlétünk alatt a jó időnek köszönhetően az ívás is elkezdődött, ennek ellenére két szép halat is sikerült fognunk. A kisebbiket 21,50 kg-mal, a nagyobbikat 22,90 kg-mal jegyezhettük.

A csali mindkét esetben a Big Water Mixből készült bojli volt.

Nem sokkal ezután megérkezett a lehűlés, aminek hatására az ívás és az előttünk lévő halmozgás teljesen megszűnt. A kapásszám lecsökkent és a légnyomás sem volt éppen ideálisnak mondható.

Ennek ellenére egy-egy hal azért bejelentkezett hozzánk, szinte kivétel nélkül mindegyik a Hemp/Nutty Mixből készült bojlira érkezett.

Az első hal, ami a jelentkezők közül fényképezőgép elé került egy 18,40 kg-os töves volt.

Majd később megérkezett a túra legnagyobb hala is egy 23,50 kg-os ponty személyében.

Érdekesség, hogy a 15 kg feletti halaink közül mindössze csupán 2 darab volt tükrös, az összes többi töves volt.

Nekem két nap csend után jelentkezett a képen látható 17 kg-os tőponty, ami végül túránk utolsó nagyobb hala lett.

Nem rossz pecát zártunk, bár mindketten kicsit többet vártunk. A tavaszi időjárás azonban mindig képes meglepetést okozni.

Köszönjük a remek csalikat a Bait Service-nek!

A közeljövőben, ha elcsípünk pár szép bajszost, mindenképpen jelentkezni fogunk egy-egy fotóval. :)

Üdvözlettel,
Rostási testvérek



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!