« vissza a blogokhoz

Visszatérő vendégek....

írta: Cserpák Balázs

Régóta egy nagy Tisza holtágon horgászunk. Az első években már egy 10 kg feletti hal megfogása is nagy sikernek számított ezen a könnyűnek egyáltalán nem mondható vízen.

Mióta Keen Carp csalikkal horgászunk eredményességünk megkérdőjelezhetetlen. Ezt mutatja az is, hogy az elmúlt évben ezen a 100 hektáros Tisza holtágon, ahol egyetlen hal megfogása sem egyszerű, több visszatérő vendégünk is volt.

Tavaly  tavasszal az egyik horgászat során fogtam egy különleges, kacska farkú nyurgapontyot. Már az is csodálatra méltó volt, hogy ekkorára nőtt ilyen farokkal.

Pár héttel később a horgászattal megfertőzött feleségemnek sikerült megfognia ugyan ezt a halat. Ez jelentette neki az első Keen Carp-os és egyben a legnagyobb halát. 

Reméljük még mind a ketten találkozunk vele.

Ugyancsak tavasszal barátommal látogattuk meg szeretett vizünket, ahol az előetetés utáni első napon társamnak sikerült fognia az 50/50 Mixből készül bojlival egy 16,30 kg-os csodálatos vadvízi tőpontyot.

Már ezen a horgászaton terveztük a következőt és elkezdtük az új hely keresését és annak etetését. Két nap pihenő után ismét visszatértünk a vízre, ahol az új helyen ezúttal nekem sikerült megfogni ugyan azt a halat.

Következő halunk ugyancsak ebben az évben volt, ezt a halat is mindketten megfogtuk, viszont erre csak hetekkel később, a fényképek nézegetés után jöttünk rá.

Természetesen a csali mindkettőnk esetében Keen Carp volt.

Hogy véletlen lenne? Nem hiszem …..

Cserpák Balázs



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!