« vissza a blogokhoz

Nem túl tudatos egyéni rekord

írta: Nagy Dániel

Tavaly ismét beneveztünk barátaimmal a háromfai War of the Methods versenyre. Karcsi bácsi a tógazda, rendkívül hangulatos és családias versenyeket bonyolít már sok éve.

A tavalyi összecsapás augusztus 6-án kezdődött. Háromfa nem egyszerű víz és ezúttal nem is a legnagyobb halat akartuk megfogni.

Ezen szempotok alapján vittünk többféle 18 mm-es bojlit. A törpe miatt főleg a Nutty, a Mixed Birdfood, és a
Mega Spice&Seed Mixből készült bojliktól vártuk a jobb eredményeket.

A verseny kétszer 2,5 nap,helycserével. Az első etapra húzott helyen az első napot a csalik próbálgatásával töltöttük. Ebből hamar kiderült,hogy a legjobban a Mega Spice működött. Bár a többi csalit sem nagyon zargatta a törpe, de a Mega Spice hozta sűrűbben a pontyokat.

Etetésenként minimális mennyiséget szórtunk, bízva abban hogy a törpe így nem áll meg a csaliért. Ennek és a beltartalomnak hála nem volt faragott bojlink.

A verseny második etapján felcsaliztam a botokat Mega Spice-szal és három eltérő típusú helyre behúztam őket.

A legígéretesebb hely hozta is a várt eredményeket. 10 kg alá nem mentem átlagsúlyban és saját rekordomat is
sikerült beállítani egy 21,70 kg-os tükrössel.

A versenyt végül nem mi nyertük meg, de a nemeshal szekcióban mi fogtuk a legtöbb pontyot és a legnagyobb hal díját is bezsebelhettem.

Mindezt a pihentető etetés nélkül, amit semmiképp nem tudtam volna megoldani.

Nagy Dániel



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!