« vissza a blogokhoz

Nem csak a 20+osoké a világ!

írta: Mester Zsolt

Négy éjszakát töltöttem a kecskeméti Záportározón, az első és az utolsó 24 órát egyedül horgásztam. Mivel autóval ezen a túrán már nem lehetett már beállni és csónakos horgászat sem engedélyezett, ehhez mérten választottam helyet.

A minimál felszerelést így is három körben tudtam a kiszemelt helyre bevinni. A táborállítás után kezdődhetett az ismeretlen vízterület felderítése. A vízmélység és távolság mérés markerrel történt. Több jónak vélt helyet is találtam, de a max. dobótáv 32 m-nél így sem volt több. Négy helyet kezdtem el etetni, ezt két napig terveztem, addig az atraktívabb Hot Fish Blueberry/Scopex sózott golyókkal kerestem a halakat. Az első két éjszaka is mozgalmasabbra sikerült mint gondoltam. Csak sötétedés után jelentkeztek a kapások. 5-11 kg között több pontyot sikerült partra terelni, de nem ezért jöttem, alig vártam a harmadik éjszakát és az előetett helyek horgászatát.

A Nutty-val etett helyről este 10 óráig kettő 8 kg körüli jelentkező tette tiszteletét, ezután döntöttem úgy, hogy arra a helyre nem dobom vissza a végszereléket.

Reggelig a másik helyekről jött szintén egy-egy kisebb, de sajnos nem őket vártam már. Az utolsó estére egyedül maradtam. Visszakerült a Nutty-s etetésre újra a szerelék, amit előző nap már nem dobtam vissza. Valamiért bíztam a helyben.

Nem kellett sokat várnom, mindösszesen 2 órát töltött a szerelékem a vízben, amikor határozott kapással jelentkezett ellenfelem. Fél órás fárasztás végén sikerült partról megmeríteni a csodálatos tükröst. Mind a ketten elfáradtunk, de nekem még most jött a neheze. A sekély vízállás miatt egy kb. 90 cm-es padkán és egy meredek parton kellett feljuttatnom, hogy megmérjem, megörökítsem és ellássam a horogütötte sebet. Minden erőmet összeszedtem és nagynehezen eljutottam a bölcsőig. Sajnos a kép minőségére már nem volt energiám figyelni, de jól látszik, mennyire megizzasztott. 19,30 kg volt!

Egy igazi felejthetetlen csata! Mint utólag kiderült ő volt Csonti, az egyik legnagyobb ikonikus hal a tóban.

Ezt követően november közepén egy újabb négy éjszakás túrára érkeztem, de a rendkívüli melegfront átírta a terveim és "csak" 12,50 kg-ig jutottam.

Mind a két horgászat alatt csak egy-két telepített hal fogásáról jött hír.

Csodás élmények egy olyan tavon, ahol három-négy hallal már többnapos behúzós versenyt lehet nyerni!

Köszönöm Keen Carp!

Mester Zsolt



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!