« vissza a blogokhoz

AKI HOSSZAN BÁMUL, ÉHEN MARAD

írta: Nyerges Balázs

Márpedig én nem az a fajta vagyok, aki éhen akarna maradni, ennek ellenére egy jó darabig sajnos én is csak „bámultam”, miközben a bőségtál végig az orrom előtt hevert. Értem ezt arra, hogy csak úgy, mint vélhetően megannyi, kapitális egyedek után vágyakozó pontyhorgász, hosszú évek alatt megtanultam, hogyan horgásszak szelektíven nagypontyokra, csakhogy teljesen rosszul! A mindenki számára jól ismert, látott és hallott, a nagypontyhorgászatról évek, tán már évtizedek óta hangoztatott doktrínák zavarosában lavíroztam én is. Mindeközben nyitott, érdeklődési köreimben tájékozott személy lévén mindig is (kb. 2014-15 óta) érdekelt a Keen Carp csapata által meglehetősen eredményesen alkalmazott, a későbbiekben pedig már tanított, a többitől abszolúte különböző gondolkodásmód, horgászati módszer. Olyannyira, hogy anno az általuk publikáltak miatt kezdtem el több dolgot mellőzni a horgászataimból. Nem használtam magokat, csak bojlival etettem kevés mennyiséget, és így tovább. Természetesen ettől még nem lettem tudatosan nagypontyokra horgászó személy, hiába gondoltam évekig az ellenkezőjét.

Köszönhetően a néha már-már túlzott maximalizmusomnak és az attitűdömnek, szerencsére nem ragadtam le ezen a szinten. Egész életemben bolondos, kreatív és öntörvényű egyén voltam, sosem szerettem beállni a sorba. Ebből adódóan volt jó pár, akkor a jövőmre nézve még nem túl bíztató precedens, de szerencsére pont ezen tulajdonságaim, valamint a családomtól, barátaimtól kapott értékek tettek ma sikeres emberré, és elsősorban most nem a munkámra vagy anyagiakra gondolok. Mindig úgy hittem, hogy azzal, ami nem érdekel fölösleges foglalkoznom, míg az élet azon területein belül, melyek iránt érdeklődtem, rendkívül gyorsan tanultam, sok esetben autodidakta módon és viszonylag hamar sikereket tudtam elérni. A közvetlenségem, valamint segítő szándékom pedig szüntelen afelé terelt, hogy az általam megszerzett tudást, megtapasztalt dolgokat szívesen megosszam másokkal is. Ennek apropóján kreáltam még 2015-ben egy kis honlapot, majd  hozzá Facebook oldalt, mely felületeken kezdőknek szóló cikkekkel, interjúkkal találkozhattak az olvasók. Ezt az egészet azóta parkolópályára tettem kimondottan azért, mert rájöttem, hogy hiába maradtam diplomatikus a megfogalmazásokkal sok esetben én is csak baromságot írtam, mint rengetegen mások, beleértve bizony a „nagy neveket” is. Most remélem, ezzel a publikációmmal ez az egész megváltozik és itt, a Keen Carp felületén már valóban a tudatos nagypontyhorgászatról helyesen beszámoló irományaimmal találkoztok majd, amennyiben persze igény lesz rá. A nevem Nyerges Balázs és őszintén örülök, hogy olvassátok a cikkemet!

A felvezetéshez még hozzátartozik, hogy a pontyhorgászat nálam roppant gyorsan hobbiból megrögzött szenvedéllyé lényegült át, s a fent említettekből kifolyólag először egy ismert hazai bojligyártónál kezdtem bizonyos feltételek mellett beszámolókat írni, majd 2017-től már egy külföldi székhelyű gyártó támogatását élvezhettem egészen az idei, 2019-es nyár közepéig. Mi késztetett mégis arra, hogy kilépjek? A válasz egyszerű; a saját fejlődésem, fejlődni akarásom. A ’17-es évben az az évi céljaimat maradéktalanul el tudtam érni adott gyártó termékeivel és akkori tudásommal, majd jött 2018, s sajnos onnantól kezdve egészen idén őszig beállt nálam a stagnálás. Nem tudtam egy túrámon sem 15 kg fölé menni és elkezdtem több 10 kg alattit fogni, mint annál nagyobbat. Az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban egy 9 éjszakás lőrintei túra volt, mely során a fogott halak kb. kilencven százaléka pár nyaras ponty volt, 10 kg fölé pedig nem is mentünk egyáltalán. Kerestem én is a lehetséges okokat, magyarázatokat az időjárásban, a szerelékben stb., de mindig ugyanarra a következtetésre jutottam: velem nem stimmel valami, újból tanulnom kell és úgy véltem, az eddigi kudarcok legalább lehetőséget adnak arra, hogy okosabban kezdjem újra. Tudtam, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ismételten fals tudásra tegyek szert, hogy fölöslegesen pazaroljam az energiámat, időmet és pénzemet, mert akkor megint csak körbe-körbe rohangálok majd az erdőben. Júliusban jutottam arra az elhatározásra, hogy kiszállok a csapatból, mely számomra rémesen nehéz volt; nem az anyagiak miatt, hanem, mert megszerettem a tulajt, a kedves párját és a csapattagokat is, akikkel találkoztam és horgásztam, ezáltal úgy éreztem, cserbenhagyom őket. Szerencsére értelmes emberek módjára, békésen rendeztük az ügyet és csak jó szívvel tudok rájuk gondolni.

Szabadúszóvá válásomkor Istvánnal többször egyeztettem telefonon és Messengeren, majd szeptember elején, izgatott várakozást követően részt vettem egy budapesti workshopon, mely végleg megváltoztatott mindent! Ezután az októberi túrámat már az ott megszerzett, végre precíz, részletes tudással a kobakomban, s a Keen Carp Baitservice kedves munkatársa, Lívia tanácsadása segítségével terveztem meg. A cél, ezúton már harmadszorra a háromfai víztározó volt; a törpék jelenléte miatt a bojlikat hármas keménységben, 24 milliméteres méretben rendeltem meg és az előre kiszámíthatatlan időjárás végett két különböző bojlit vittem magammal: Mega Spice & Seed Mix, Spice Oriëntal és Spanish Red aromákkal, valamint Big Water, Spanish Red és Black Pepper aromákkal. Utóbbi bojlit egy újítás miatt, mely azóta is tart, a webshopban tudtam megvásárolni.  

 Szellőzés biztosítva.

Októberi horgászat lévén egy, a gáthoz közeleső helyet szerettem volna foglalni, mivel azon a részen a legmélyebb a víz. Maradjunk annyiban, sok választásom nem volt. Egyetlen egy állás volt még szabadon hét éjszakára, mégpedig az 1-es, melyről sok információt nem találtam; nem egy divatos, felkapott placc. Ellentétben az addig megszokott lázas kapkodással, most a foglalástétel után az indulás napjáig, a bepakolást és akksi töltéseket leszámítva jóformán semmit nem csináltam, hisz tudtam, lesz három teljes napom arra, hogy a parton mindent nyugodtan elintézhessek, mint pl. a horogfenés, előkék megkötése stb.

 Az 1-es állás egy kis részlete.

Erre a horgásztúrámra kivételesen elkísért barátnőm is, ami végül még csodásabbá varázsolta az egész bő egy hetet. Ráadásul, mivel ő nem horgászik (még :D), az én két szerelékemé volt az egész előttünk elterülő vízrész. Az első napon kb. 17:00-kor jutottam el a helykeresés megkezdéséhez, mely hozzávetőlegesen 3 órát vett igénybe. Ez 4 bójára leosztva átlagosan 45 perces kutakodást jelent, de 2 jelölőeszközöm helye szinte rögtön adott volt a tökleveles szélénél, mely részeken mindössze negyedórákat töltöttem a meder tapogatórúddal való feltérképezésével. A fennmaradó idő a másik két, nyíltvízi bójám helyének felkutatására ment el, „szerencsére” nem hiába. Ötödik helyet csupán a második nap délelőttjén kerestem, a tógazdával, Karcsi bácsival történt egyeztetésemet követően, aki ajánlott egy általában meglepetéseket okozó partközeli részt. Azért nem vizslattam már további helyek után, mert véleményem szerint a csónakkal való közlekedés és a várt kapások miatti fárasztások belerondíthattak volna a táplálkozó halak nyugalmába.

 Hozzávetőlegesen a megjelölt részeket bójáztam, hogy miért pont ezeket, az maradjon az én titkom.

Hogy ne bízzak semmit a véletlenre, már a kipakoláskor két kisebb vödrömet megtöltöttem a tó vizével, s a megfelelő mennyiségű bojlit beáztattam, hogy a választott helyek aznapi etetését rögtön, a bójázást követően meg tudjam kezdni. Ha valakit érdekel, miért volt fontos a bojlikat előáztatni, az valószínűleg nem volt még workshopon vagy szimplán csak nem figyelt oda, így javaslom, látogasson el egyre, hiszen a miérteket és válaszokat nem az én tisztem elétek tárni.

 A kirakós egyik kulcsfontosságú darabja az előáztatás.

Innentől kezdődött a ~72 órán át tartó, úgymond szieszta, ugyanis a workshopon tanultakat követve az első három napban kizárólag csak az etetés miatt volt szükséges csónakba szállnom, naponta egyszer, esetemben sötétedés előtt. A beetetett mennyiségeket napról napra csökkentettem oly mértékben, hogy később, szerelékem elhelyezéseikor pusztán 5-10 szem előáztatott golyót dobtam a vízbe. Itt leszögezném, hogy nekem ez a többnapos „nem horgászás” nagyon bejött. Ezidáig minden túra az irgalmatlan kapkodással, részemről idegeskedéssel kezdődött, folyamatos fáradással folytatódott, s végül nem odafigyeléssel végződött, amit őszintén utáltam. Főleg azért, mert én egy darab leszúróval (rod-podom sosem volt) is képes vagyok akár fél órát elbíbelődni, hogy az tökéletesen egyenes álljon.

 Jó kis időrabló móka ez...

 …de számomra megéri.

Az első napokban a tábor elrendezése, továbbá a napi egy etetés mellett főztünk, olvastunk, vágóképeket vettünk fel a készítendő videóhoz, valamint nem utolsó sorban szemetet szedtünk, nem is akármennyit. Tudom, hogy alapvetőleg nem adott horgász reszortja az idióták után eltüntetni a mocskot, de engem túlságosan zavar ahhoz, hogy megtűrjem magam körül. Mondjuk őszintén csodálom, hogy három víg agysejttel rendelkező személyek egyáltalán maguktól eljutnak a tópartig… No, de mindegy is, a szomorú tényeken ez nem változtat.

 Ezt a szeméthalmot az erdős-bokros részekről halásztuk ki.

Szerencsénkre az időjárás felettébb kegyes volt, hisz nappal 20-24 °C-os hőmérsékleteket lehetett mérni, ugyanakkor az éjjeli órákban sem esett 9 °C alá a hőmérő higanyszála. Hamisítatlan indián nyár tombolt, ám emiatt én parányit aggódtam is. Egyrészt Karcsi bácsi már ki tudja, mióta engedte a zsilipnél a tó vizét, hogy beállítsa a téli szintet, így az átlagos ~3 méteres vízmélységgel szemben most 2.2 méteres volt előttem a vízoszlop magassága, a tökleveleseknél pedig 1.6-1.8 m. Ez, és a verőfényes napsütés gondoskodtak arról, hogy a tó vize nem hűlt le drasztikusan. Sőt, egy reggel 7 órakor megejtett, másfél méteres mélységben végzett mérésem alapján a vízhőfok 14-15 °C-os volt. Képzelem, hogy „hátul”, ahol végig 1.4-1.6 méter a víz, mennyire melegedhetett fel napközben a terület, főként az első pár nap során, míg jóformán szélcsend uralkodott. Kissé tartottam tőle tehát, hogy az általam kifogni kívánt pontyok nagyrésze még a sekélyebb vizekben táplálkozik, de erre már nem volt ráhatásom.

Kedden, mikor én még kizárólag csak „kondicionáltam”, az ideiglenes szomszédaink birtokba vették a 2-es állást, melytől egy nagyjából 40 méter széles erdős sáv választott el minket. Amint csónakkal először beindultak, rögtön kiköszöntek és megkérdezték, melyik a hozzájuk legközelebb eső bójám, mert ahhoz mérten, elegendő helyet hagyva mindannyiunknak fognak ők is keresgélni. Kell ennél jobb? Komolyan mondom, rég találkoztam már ilyennel a vízparton, pozitív csalódásban volt részem. Miután végeztek, átjöttek és remekül el tudtunk beszélgetni. Ahogy az várható volt, rácsodálkoztak arra, hogy vasárnap óta ott vagyok, de majd csak szerdától horgászom, ennek dacára, vázolva nekik a stratégiát, megértették, mit miért teszek és az elkövetkező napokban többször is szóba került köztünk ez az egész Keen Carp-os irányzat.

Elérkezett a szerdai nap, mikor én már teljesen felkészülten vártam a délutánt, hogy végre-valahára besuhanjak a kis csónakkal és két bójámhoz leengedjem a végletekig leegyszerűsített végszerelékeimet. Ez volt az egyetlen olyan nap ott tartózkodásunk alatt, amikor az időjárás nem volt túl mesés. Betört egy kisebb hidegfront, minimális esőzéssel karöltve, ám én ennek legbelül nagyon örültem. A behúzások végeztével következett a feszült várakozás. Tényleg az volt, hisz legelső horgászatom volt ez Keen Carp csalikkal, a workshopon megtanultak alapján, így kimondhatatlanul vártam, mi lesz az eredmény, már amennyibben lesz. Lelkiekben felkészültem arra az eshetőségre is, hogy nem lesz kapásom a helyekről, hisz akár én is hibázhattam helykereséskor, habár bíztam annyira magamban és az ítélőképességemben, hogy nem rontottam el a horgászat azon fázisát.

Az első kapás megdöbbentően hamar, másfél óra elteltével érkezett, méghozzá a nyíltvízi bójámtól. Akkora adrenalinlökettel pattantam a csónakba, mint még soha, hisz ez volt a legelső hal, melyet teljesen máshogy csaltam horogvégre, mint addig. Három méteres, három librás botjaimat a pecáig nem sikerült lecserélnem (a cikk írásakor már eladtam őket), de szerencsére ezelőtt sem volt rám jellemző az agyalágyult fárasztás, így a halnak végül semmi baja nem esett. Háromfán a pontyok iszonyatosan jó erőben vannak, ennek a halamnak is sok időbe telt a kifárasztása, de merítéskor láttam, hogy bizony nagyobb példányról van szó. A csónakban nagyjából 16-17 kilósnak tippeltem meg, végül a parton, a vízáztatta mérlegelőt utólag levonva derült ki, hogy a tükrös nettó tömege 15,2 kilogramm. Emlékeztek még, mit írtam az elején? Már évek óta nem voltam képes 15 kilogramm feletti példányt fogni, maximum csak súroltam ezt a „határt”, ezenfelül Háromfán is maradtam kétszert 15 feletti nélkül, így örömöm határtalan volt, jókedvem az egekbe szökött és valahol legbelül már éreztem, nem kell tovább reménykednem és aggódnom elkövetkező horgászataim alatt.

 Legelső, valóban tudatosan kifogott pontyom.

De, azért volt még bennem egy kis elővigyázatosság, hiszen ez akár a véletlen műve is lehetett, így most már az újbóli kapásra vártam, mindenáron gyűjteni akartam a „bizonyítékokat” arra vonatkozóan, hogy működik, amit tanultam. Visszaengedés után a szerelékemet áthúztam a másik bójámhoz, ahonnan pedig a kapás jött, oda bedobtam egy kevés, már órák óta ázó bojlit. A következő csippanás sorozat papírforma szerint a másik jelzőmön érkezett pár óra elteltével. Hosszas fárasztást követően azt hittem, ugyanazt a halat fogtam meg, csak máshonnan. Még a csónakban, a bölcsőben szemügyre véve rájöttem, hogy nem így van, tükrösnek tükrös volt az igaz, és méretben is hajazott az előzőre, de a pikkelyek azért diferáltak.

 Az elsőtől 200 grammal lemaradva, ő egy kereken 15 kilogrammos tükörponty.

Ezt a halat követően már abban a hiszemben tértem nyugovóra, hogy tartalmas horgászatnak nézek elébe, s hajnalban kelhettem is a vevőegységem riasztására. Hozzátenném, hogy estére a jelzőimet minden esetben lenémítom, csak a vevőre adok minimális hangot, hogy zajongással ne keltsem fel a szomszédokat. A kapásom az első hal utáni, már egy másik bójához visszahúzott helyről érkezett. Újabb tükörponty, kicsit kisebb méretekkel, viszont teljesen egyedi ismertetőjelekkel. Kerek, dagiforma, kéttónusú ponty volt, ennek tetejében pedig egyik szeme még hiányzott is. Vélhetően ezzel a deformitással született, nem sebesülésről volt szó, ám az egyik oldalán volt egy kb. 2 centis bevágás, melyet később lekezeltem. Mivel kedvesemet, aki az igazak álmát aludta nem akartam felkelteni, húztam a mellescsizmát, letároltam a halat napfelkeltéig, majd visszafeküdtem aludni. Tettem ezt azért, mert nem volt más hely, ahova visszahúzhattam volna, ennél a botomnál még bő 20 órát kellett erre várnom. Alig, hogy szememre jött az álom, kelhettem is a még bent lévő szerelékemre jelentkező kapásra. Nem örültem túlzottan, mikor megmerítettem a halat, mivel ránézésre 9-10 kilós forma lehetett. Nem is érdekelt igazán, így már a csónakból visszaengedtem; később 9 kilogrammal számoltam hozzá a fogásaimhoz.

 Gyönyörű színekben pompázó tükrös.

 Itt már látszik, miért nem tudott szemet hunyni megfogása felett.

 A sebkezelés első lépése az adott terület szárazzá tétele.

 Majd jöhet a minőségi készítmény felvitele a száraz sebhelyre.

 Végül bevizezett ujjal letapogatjuk az anyagot a seben, mely ennek hatására aktiválódik, lezárja azt.

 Felemelő pillanat!

 Az utolsó fénykép visszaengedés előtt.

Összeségében az első behúzást követő 10-12 óra lezajlása alatt „kimaxoltam” mind a 4 bójámat, legalábbis egy időre, mivel jódarabig egyikhez sem húzhattam vissza, ha követni akartam a stratégiát; márpedig én értelemszerűen követni szándékoztam azt. Viszont az ötödik helyre, melyről majdnem meg is feledkeztem, az egyik botomat behúzhattam. Így is jártam el, de meglepő módon onnan nem érkezett kapásom. Telt, s múlt az idő, majd ismételten bevihettem szerelékeimet a bójákhoz. Kissé aggódtam a legutolsó 9 kilós hal miatt és azért is, mert a fogott pontyok tömegei folyamatos csökkenést mutattak, azonban még nem volt szándékomban elhamarkodott következtetéseket levonni, a „kiértékeléssel” okvetlen szerettem volna megvárni a túra végét. Így hát kora estétől vártam az újabb élményre és próbáltam nem arra gondolni, mi van, ha ismét kisebbet fogok.

A sorban az ötödik kapásom hajnalban érkezett nyíltvízről, s tán ez volt eddigi horgászpályafutásom legszürreálisabb fárasztása. A tó felett tejköd terült el, s még az alkonykapcsolós fejeket is alig-alig lehetett beazonosítani, emellett fejlámpám is inkább hátráltatott, mintsem segített volna a tájékozódásban. Ezt az egész, már-már horrorisztikus atmoszférát tetézte maga a ponty is, hiszen a kontaktusfelvétel után éreztem, hogy ez bizony akár még egyéni rekordom is lehet (az akkori top 1-es pontyom 18 kilogramm volt). Egy ilyen halat nem lehet és nem is megengedett veszettül „kormányozni”, s ezesetben is javarészt ő irányított engem. Huszonötpercen át keringőztem a csónakban a ponttyal, s éppen csak annyira tudtam korrigálni fárasztás közben, hogy a szomszédok zsinórjától pár méternyire távoltartsam magunkat. Magát az uszonyost kizárólag kétszer, a fárasztás utolsó, körülbelül 3 perces szakaszában pillanthattam meg és lehet, hogy a gyenge látási viszonyok miatt tűnt úgy, de csalódottan kisméretűnek érzékeltem…mindaddig, míg meg nem merítettem. Ahogy a merítőt a csónakhoz tereltem, s az előtétzsínórt finoman, egyre feljebb és feljebb húztam a vízből, úgy tornyosult elém a maga teljes valójában ez a hatalmas jószág. Ha jól emlékszem, akaratomon kívül még hangosan el is eresztettem egy jókora „b*zdmeg”-et az elém táruló látványtól. Akkor már bizony tudtam, hogy ha ez nem 20 kilogramm feletti, akkor én meg utálom a horgászatot. Izgatottan emeltem a bölcsőbe gigászi ellenfelemet, s már száguldottam is a part felé totális mámorban, diadalittasan. A parton a mérleg 23,5 kilogrammot mutatott, melyből persze később le kellett vonnom a mérlegelőt is, így kaptam meg végül ennek a gyönyörű, erőtől duzzadó tükörpontynak a 21.7 kilogrammos nettó tömegét. Új rekordom konstatálása után kopoltyús barátomat letároltam pár óra erejéig. Kora reggel jöttek is át a szomszédok, mivel látták a vízben a lebegő mérlegelőt. Tamás azonnal figyelmeztetett, hogy vidrát észlelt a hozzájuk tartozó parti töklevelesnél, ami ráadásul felénk vette az irányt. Megköszöntem figyelmességét, de akkor még nem tulajdonítottam jelentőséget a hírnek. Aztán közel 10 perc beszélgetés után, pont a mérlegelő felé bámészkodva megláttuk a buborékok egyenletes, gyors előrehaladását a vízfelszínen, mely éppen a „halam” irányába tartott. Szomszédaink, Tamásék fejvesztve kezdtek köveket dobálni a haltartó mellé, míg én azonnal felkaptam a mellescsizmát és berontottam a vízbe. A vidrát nagy szerencsénkre időben sikerült eltántorítanunk szándékától, s közös összefogásunknak hála nyálkás pajtásomnak kutya baja sem esett, jöhetett is a fényképezés.

 Kukucs!

 Óvatosan, a megfelelő pontokon szabad csak megemelni a halat.

 Egy ilyen csodaszép pontyot kifogni, majd visszaengedni teljes elégedettséggel tölt el.

Ezen a ponton már tudtam, hogy egyáltalán nem a szerencsének köszönhetem ezt az öt halat és most már a végletekig stresszmentesen vártam, mit hoz még a hátralévő idő. Nem is maradtam sokidőre élmény nélkül, mivel a délután folyamán elsült a töklevelesnél elhelyezett szerelékemhez tartozó botom. Habár a fárasztás közben az érezhető fejrángatások és vad kirohanások alapján úgy hittem, kisebb példányt sikerült horogvégre csalnom, hála az égnek (vagyis inkább az alkalmazott taktikának) egy újabb kapitális egyedet szákolhattam meg. A ponty méretei mellett boldogságomat tovább tetézte, hogy ezúttal végre egy hibátlan tőpontyot tudhattam kisidőre magaménak, hiszen pazar „páncélzatuk” okán ezen példányok a legkedvesebbek számomra. A mérlegelés eredménye végül nettó 20.2 kilogramm lett. A hal láttán szomszédaink már el sem akarták hinni, ami történik. Mondjuk két húsz pluszos megfogása teljesen különböző etetésekről és bojlikkal 14-16 órán belül számomra is meghökkentő volt. Tamás és Zsolt ezúttal is mindenben segédkeztek, hoztak vödörben vizet, segítettek a bölcsővel bejutni a tóba stb.

 Páncélos monstrum.

 Jobban örültem neki, mint a nagyobb tükrösnek, de psszt!

Az aznapi történésekből még fel sem ocsúdtam, este megérkezett a hetedik kapás egy újabb tőponty formájában. Bár fárasztás közben a komótos mozdulatai miatt ez hajazott inkább nagyobb halra, ő lényegesen kisebb méreteket öltött az előzőnél, tömege nettó 12,4 kilogramm volt.

 Kisebb méretei ellenére, de tőponty mivolta miatt…

 …ő is nagy örömet szerzett nekem.

Elérkezett az utolsó 24 óra, s én tekintettel arra, milyen eredményeket értem el, úgy döntöttem, nem várom ki a minimum 1 napos „pihentetési időt”, behúzok két bójához, aztán lesz, ami lesz. Valószínűleg itt hibáztam egyedül a horgászat során, mivel több kapásom nem is érkezett már egyáltalán. A Karcsi bácsi által tanácsolt partszéli hely sikertelenségét pedig a vidra jelenlétével kapcsoltam össze, de kitudja, jól gondoltam-e.

Összességében nézve az egész horgásztúrámat, bátran kijelenthetem, hogy ez volt az eddigi legsikeresebb! Hét kapásból hét halat szákolhattam meg, melyek közt két darab húsz feletti is volt, s az átlagtömeg 15,17 kilogramm lett. Sikerérzésemhez még az a tény is rengeteget hozzáadott, hogy engem, valamint Tamás szomszédunkat egy 13 pluszos tükrössel leszámítva mások nem igen fogtak értékelhető halat. Napközben, ha valaki csónakba ült, rögtön meglestem távcsővel, miért is indult be, de általában csak frissíteni jártak az emberek; kétszer láttam 4-6 kilós pontyot fogni pár pecást. Emellett egy Papának nevezett idős úriember is naponta jött, kis autójával járta végig az állásokat és hozta az információt. Az ő szava is azt erősítette meg, hogy máshol, egy leghátsó állást leszámítva, nincs eredmény. Elsőre furcsa, de felemelően jó, megnyugtató érzés volt az, hogy most nem én vagyok abban a cipőben, mint a többi horgász. Tamásékkal való beszélgetéseim során is felfedezni véltem „régi önmagamat” bennük, hisz frissen éltek még a negatív emlékek, mikor mi is kétségbeesetten csak a reménykedésre, szerencsére hagyatkoztunk a tóparton. Aki ezen beszámolómat elolvasva még úgy gondolja, pusztán mákom volt, annak tanácsolom, forduljon orvoshoz, mert a tények, akárhonnan is nézzük őket magukért beszélnek. Leírhatatlan, s elmondhatatlan ez az egész, hogy végre biztosan tudom, jól, precízen és tudatosan cselekedtem, s cseppet sem bántam meg, hogy mertem váltani, változtatni. Mégis talán az a legjobb az egészben, hogy már az elkövetkező horgászataim miatt sem aggódom előre, hiszen biztosra veszem, hogyha én jól végzem el a rám eső feladatokat, akkor hiba nem lehet. Ez még csak a kezdete egy számomra új, még izgalmasabb kalandnak, mely remélem, addig fog tartani, míg horgászni tudok. Emellett remélem, senki nem hiszi azt, hogy úgy vélem, én most már mindent tudok, nagy butaság lenne ilyet állítani. Azt viszont tudom, hogy mennyi mindent tanulhatok még és őszintén mondom, alig várom, hogy még tovább fejlődhessek, s megoszthassam tapasztalataim egy részét! Nagyon szépen köszönöm, hogy figyelmetekkel megtiszteltetek, remélem, érdekes és hasznos irománnyal szolgálhattam Nektek! Mindenkinek sikeres horgászatokat és jó pihenést kívánok a holtszezonra!

Nyerges Balázs



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!