« vissza a blogokhoz

A cél a 20+

írta: Tóth János

Munkámat úgy alakítva, rövid időn belül ismét a Látóképi-víztározó partján vertem tábort. Lassan az összes eddig még általam meg nem horgászott bojlis hely végére érek. :)

Június 23-án ismét rekkenő hőségben kezdtem meg 5 napra tervezett túrámat. Minden a megszokottak szerint zajlott, helykeresés majd két marék bojli elszórása helyenként.

Az egyik etetést a part mentén egy nagy bedőlt fa mellé alakítottam ki. Már ekkor sejtettem, hogy nem lesz egyszerű innen „kivarázsolni” a halakat. Ide a sózott Big Water Mixből készült, Spanish Red aromával ízesíetett bojlik kerülte.

A másik etetésemet a tó közepén, 6,5 méteres mélységben helyeztem el. Ide szintén sózott, Big Water Mixből készült, Spanish Red/Apricot Dream aromákkal ízesített bojlik kerültek.

Meglepően hamar jelentkezett az első kapás az akadó mellől, egy 12 kg-os kis gömböc tükröst szákoltam sikeresen.

Innen még három pontyot sikerült fognom az éjszaka folyamán, viszont sajnos nem úsztam meg halvesztés nélkül.

Az öt nap alatt erről a helyről összesen 17 darab halat fogtam 8-13,50 kg között.

A mélyvízre kialakított etetésem lassabban dolgozott, de nagyobb átlagsúlyú halakat adott. Innen 8 darab halat sikerült fognom, de szinte csak 13 kg felettieket. A legnagyobbnál 14,11 kg-ot mutatott a mérleg.

Úgy gondolom, hogy egy eredményes horgászaton vagyok túl. A tó jelenlegi nagyhalállománya erre az átlagsúlyra korlátozódik. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy több kapitális ponty és amur is lakja a vizet. A célom továbbra is az, hogy ezek közül sikerüljön párat lencsevégre kapnom.

A bojlikat idén több vízen is használni szeretném, hiszen teljes mértékben meggyőztek fogósságukról és szelektáló képességükről. Biztosra veszem, hogy ez bármelyik vízen megkérdőjelezhetetlen lesz.

Remélem, nemsokára jelentkezhetek az első 20 kg feletti pontyommal.

 

Tóth János



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!