« vissza a blogokhoz

Tavaszi szezon(be)kezdés a Balatonon

írta: Csíki Dávid

Hosszas téli "pihenő" után nagy izgalommal vártam az április eleji horgászatomat a Balatonon.

Munkámból kifolyólag sajnos csak rövidebb pecákra vannak lehetőségeim, így volt ez most is. Egy ekkora vízen kevésnek tűnhet a nem egészen 3 nap, de nem tudtam nemet mondani.

Péntek kora reggeli órákban értem le Fonyódra és gyorsan neki is láttam a szerelésem összeállításának, mert dél környékére nagy esőzést jósoltak.

A kevés idő ellenére biztos voltam a taktikámban, immáron 3 éves Keen Carp szemlélettel a hátam mögött ez nem nehéz. :)

Tavalyról megmaradt, a Keen Carp Bait Service-ben gyártatott Big Water és Nutty volt nálam, aminek gyorsan, de precízen helyet kellett találnom. Célbavettem a Badacsonyt és mivel a déli parton 450 m-ig engedélyezett a behúzás, 400 méterig meg sem álltam. Tapogató rudam jelezte a kellemes táplálékban gazdag iszapot, az első bójámnak meg is találtam a helyet. A másik bójámat tőle 20 méterrel visszább, a kemény és a lágy találkozásánál helyeztem el.

Etetésnek magamhoz mérten soknak mondható fél kg-mal kezdtem bójánként.

Az első kapásra nem kellett sokat várnom, egészen pontosan 6 órát. A legnagyobb esőben jelentkezett ez a gyönyörű töves 15,60 kg-mal a Big Water-re

A következő kapás már a Nutty-ra érkezett kicsivel később. Kerek 10 kg volt.

Ezután egy nagyobb csend következett, amit persze nem bántam. Ez a taktika része, hisz' nem hiába indultam neki full szénhidrátos bojlival a 11 °C fokos víznek. Bíztam a csalimban és abban, hogy nem kell majd annyit csónakáznom az 5-6 kg-os halakért.

Éjszaka sajnos nem tudtam kapást kicsikarni. Gyorsan telt a három nap, én viszont már ezzel a két csodás hallal is boldog voltam. Elérkezett a vasárnap és vele együtt életem egyik legszebb hala, ami ugyan pár dkg-mal, de egyéni rekordom lett. A mérleg 21,80 kg-nál állt meg.

A 400 méteren lévő Big Water-es etetésről jött 1 szem 24 mm-es csalira. A viharjelzés és a hatalmas tarajos hullámok miatt sajnos partról kellett kifárasszam, de pici 2,7 méteres botom gyönyörűen állta a sarat. 

Hihetetlenül boldog vagyok, hogy Közép-Európa legnagyobb tavának egy öreg lakóját tarthattam a kezemben. Köszönöm BALATON!

Természetesen köszönöm a Keen Carp csapatának is a kiváló minőségű bojlit, és ezt a tudatos szemléletet, amivel igen is lehetünk eredményesek akár rövid horgászatok alkalmával is.

 

Csíki Dávid



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!