« vissza a blogokhoz

Időhiány ellenére is sikeresen

írta: Frank Henke

Egy barátomnak köszönhetően, három évvel ezelőtt figyeltem fel a Keen Carp-ra. A 2015-ös wallaui Carp&Cat Expon találkoztam először Istvánnal és Williammel. Sokáig beszélgettünk a standjukon és őszintén szólva kissé szkeptikus voltam a végére. Azt gondoltam, hogy biztos ők is csak a bojliaikat próbálják eladni. Olyan dolgokról beszéltek, mint a szelektív horgászat és taktika, illetve az egyes horgászvizekre egyedileg elkészített csalik.

Annak ellenére, hogy szkeptikus voltam, mégis kíváncsi lettem. Újra és újra a beszélgetésünkön járt az agyam. Mivel nyitott vagyok az új dolgokra és szerettem volna fejlődni, így felhívtam Willit, hogy a Bait Service-ből megrendeljem az első bojlimat. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy egy kifejezetten az adott vízre elkészített csali hogyan fog majd működni a gyakorlatban.

Egy rövid telefonos egyeztetés után megtaláltuk az céljaimnak és elvárásaimnak megfelelő csali és taktika. A választott bojli a Mega Spice and Seed Mixből bojli volt Strawberry aromával ízesítve, ami egy a vízben nagyon jól oldódó, attraktív, hallisztmentes bojli. Az első horgászatom alkalmával rögtön ki is próbáltam az egyik botomon. Nem kellett sokat várni az első kapásra, amelyet több is követett. Egyik halat fogtam a másik után, miközben a másik botom a régi, jól bevált csalimmal hallgatott.

Hogy biztosra menjek, hogy a fogások a csali és nem a hely miatt jöttek, felcseréltem a két csalit. Az eredmény ugyanaz volt, csakhogy most a másik helyről fogtam a halakat, amely addig hallgatott. Az első horgászatom alatt kb. 30-35 pontyot sikerült fognom és a halak mindegyikét a Mega Spice and Seed bojlikkal.

Az első sikerek után elkezdett érdekelni a szelektív pontyhorgászat. Ismét felhívtam Willit, hogy szelektív csalit rendeljek, és pár tanácsot kérjek tőle a taktikát illetően. A horgászat eme fajtája teljesen más, a mindenhonnan hallhatótól teljesen eltérő gondolkodásmódot igényel. Mivel általában csak rövidebb horgászatokra van időm és az egyesületi vizeim túl messzire vannak ahhoz, hogy előetessem a helyeket, William a Big Water helyett az 50/50 Mixet ajánlotta. Ez a Mix is hallisztmentes, de mérsékelt fehérjetartalommal rendelkezik, ami ezáltal a horgászvizeimben lévő rengeteg fehérhal számára kevésbé attraktív. Ugyan ez a csali kevésbé szelektív, mint a Big Water, viszont jó alternatíva a rövid horgászaraimhoz a nagyobb halak elejtéséhez. Már az első horgászatom alkalmával látszott a különbség. A halak átlagsúlya láthatóan növekedett.

Ősszel aztán ellátogattam az első Workshopomra, ami az elvárásaimat jócskán felülmúlta. Végre kaptam választ azokra a kérdésekre, amelyek már régóta nem hagytak nyugodni. A Workshopon a szelektív pontyhorgászatot és annak hátterét is részletesen elmagyarázták. Olyan taktikákat mutattak be, amelyekkel célzottan nagy pontyokra lehet horgászni. Alig vártam már, hogy ezeket a taktikákat végre a gyakorlatban is kipróbálhassam, ezért a Bait Service-ből mindjárt rendeltem is Big Watert. Itt szeretném megemlíteni, hogy a Workshop nem egy termékbemutató! Nem próbálnak eladni Keen Carp termékeket. Ez számomra nagyon szimpatikus volt.

Mivel kevés idő áll általában rendelkezésemre a horgászataim során, így a szelektív pecáim a horgásszabadságomra korlátozódnak. Én ebben találtam meg a megoldást az "időproblémámra”. Itt elegendő idő áll rendelkezésemre, hogy a taktikákat alkalmazzam.

2017 Szeptemberében végre elérkezett az idő. Az István által a Workshopon tanultakat végre volt alkalmam egy az egyben alkalmazni. Ezen a túrán végre meg tudta mutatni, hogy az oly sokszor emlegetett taktika mit is tud valójában. Kerestem egy helyet távol a többi etetésemtől, amelyet 3 napig etettem 300 g Big Water bojlival. Három nap elteltével megkezdtem a horgászatot ezen a helyen. Az eredmény ismét jócskán felülmúlta az elvárásaimat. Sikerült fognom 2 darab 20 kg feletti, egy 19 kg-os, valamint több 15-17 kg közötti pontyot erről a helyről.

Itt megemlíteném még, hogy a tónak nagyon nagy a kisponty álommánya, valamint nagy nyomás alatt van egész évben, ami az eredményt még jobban felértékeli. Ez a túra maradéktalanul meggyőzött a csalikról valamint a Keen Carp mögött álló koncepcióról és megmutatta, milyen hatásosan működik a taktika a megfelelő csalival kombinálva a gyakorlatban. Hasonló eredményeket még többször sikerült elérnem.

Az időhiány ellenére a "horgásszabadságaim" alatt a szelektív taktikákkal sikerült több jobb halat fognom és sikerült az egyéni csúcsomat 26,50 kg-ra feltornásznom.

Ezt a fajta horgászatot mindenkinek csak ajánlani tudom, mert az időhiány ellenére is nagyon szép eredmények érhetőek el vele. Mindig van megoldás és én megtaláltam az enyémet.

 

Jó szórakozást a parton!

Üdv,
Frank



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!