Egyszer volt, hol nem volt...

Egyszer volt, hol nem volt, talán kezdhetném így is történetem, de ez a történet nem mese, hanem az általam megélt valóság.

Horgászat szenvedélye édesapám jóvoltából már 3-4 évesen megfogott, majd az életemben folyamatosan jelen volt és szinte minden válfajával próbálkoztam.

A bojlis technikával 2010-től kezdtem intenzíven foglalkozni. Sajnos itt én is beleestem a sok horgász által ismert csapdába. Mindent tudó csodaszerelékek, fogósabbnál fogósabb csalik, márkásabbnál márkásabb „dióverők’’és az apró kiegészítők tömkelege. Kijelenthetem, hogy szinte az összes csalit kipróbáltam a háztájitól a világszínvonalú marketinggel rendelkező óriás halakat ígérő csoda golyókig.

Baráti társaságommal viszonylag gyakran szerveztünk hosszabb túrákat az ország különböző vizeire. Stratégiáink nem igényeltek mélyre törő gondolkodást. Szinte lépésről lépésre követtük a tv, illetve az újságok által publikált technikákat. Nagy etetések maggal és minden a gasztronómiában megtalálható földi jóval és természetesen a tetejére némi bojli. Így nagyjából non stop húztuk a halat, ami reális képet adott a tavak apróbb méretű halállományáról.

A rengeteg befektetett munka és áldozat mégsem hozta a várva várt eredményt. Kapástalan helyzetekben mindig jöttek a nagy ötletek. Etessünk többet, keressünk új helyet, dippeljünk vagy lebegtessünk valami hiper choddal és sorolhatnám. Emlékszem, mikor megfogtam életem első 15 kg fölötti halát szinte repdestem és majdnem egy évig kitartottam a tuti szerelék és csali mellett.

Közel öt évet pocsékoltam el misztikumokra és a makacsul beváltnak gondolt elméletekre. 2015-ben meghívtam Okolenszki Lászlót egy bányatavi baráti pecára. Laci ekkor már a Keen Carp szemlélet szerint horgászott. Hozzá kell tennem, hogy régóta ismertük egymást, de addig még soha nem horgásztunk együtt.

Első éjjel fogtam egy bőven 10kg feletti pontyot. Rögtön jeleztem Okónak is a fogást. Félálomban ránézett a halra és annyit mondott: „Szép-szép, engedd vissza!”, majd visszasétált sátrába. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben és nem tudtam, mire véljem ezt, az akkor még nagyképűnek vélt viselkedést. Ezen a túrán amúgy Laci 19,20 kg-mal zárt.

Még ez év nyarán egy újabb közös horgászatot szerveztünk, ezúttal a Carp Dream Lake-re. Itt önbizalomhiány nélkül ugrottam neki a pecának egy neves cég golyójával. A közel egy hetes túra alatt a tó összes kispontya és dorozsmás keszegje a vendégem volt. Ez idő alatt Keen Carp-os barátom két kapást ért el. Egy 18-as és egy 20,10-es pontyról készült fotó került az albumába. Ismét egy kudarc…

Sokat kérdezősködtem, olvasgattam az általa használt bojliról és eljött a pillanat, amikor én is kipróbáltam. Laci elhívott öt napra a Lőrintei-víztározóra, ahova már ezzel a csalival érkeztem. Gyors eszmecsere és taktikai megbeszélés után lelkesen húztam be a szerelékeimet. Hamarosan egy 22 kg-os pontyot szákoltam.

Öröm és boldogság, egyéni rekord, végre én is megélhettem a 20 kg feletti hal okozta eufóriát. Oko rám mosolyogott és így szólt: „Na, fényképezzük le!”. Ezen a túrán sikerült megfognunk a tó szinte összes ikonikus halát. Sok időbe tellett mire letisztultak bennem a történtek. Vajon véletlen; vajon jókor, jó helyen; szerencse, vagy tényleg tud valamit ez a csali? Kérdéseimre Laci elmondása szerint az év végén megrendezésre kerülő Workshop-on megkaphatom majd a választ.

Nagyon kíváncsian vártam, vajon mi újat tud majd mondani Orbán Pisti egy magamfajtának, aki gyerekkora óta horgászik. Pisti egyébként egy megosztó személyiség hírében állt, de mivel sosem volt vele semmilyen tapasztalatom ezért tiszta lappal indultunk. Gondoltam, pár órában hallgathatom, hogy favorizálja saját termékeit.

Eljött a nagy nap. Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, de akkora adag nehezen emészthető tudást kaptam, hogy a résztvevőkkel hónapokig csak erről beszéltünk. Úgy gondolom, aki volt ilyen előadáson tudja, miről beszélek.

Tavasszal már e tudás birtokában vágtam neki 2016-os évnek. És láss csodát, szinte minden túrámon már folyamatosan jelen voltak a nagytestű pontyok. Év közepére már úgy engedtem vissza 14-15 kg-os halakat mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Ekkor értettem meg, hogy első közös túránkon Laci viselkedése nem nagyképűség volt, hanem a századik ilyen méretű hal után, egy teljesen normális reakció. Nézhetjük ugyanis a tízes forma pontyokat könnyes tekintettel, írhatjuk róla, hogy a szépség fontosabb a súlynál, de egy idő után ez elveszti a varázsát. Ha őszinték szeretnénk, lenni mindenki a legnagyobbra vágyik és nagyot szeretne fogni. Így voltam ezzel én is.

Júliusban kaptam egy meghívást a Keen Carp csapat Ecséden megrendezett csapatpecájára, amire azonnal igent mondtam. Az indulás napján olyan izgalom lett rajtam úrrá, mintha vizsgára készültem volna. Tudatosult bennem, hogy olyan emberekkel fogok horgászni, akik már komoly elismerést vívtak ki a nagypontyhorgászat terén. Együtt horgászhattam a 2013-as év pontyhorgászával, egy olyan sráccal, aki lassan a századik 20 kg feletti halára készült, egy komoly versenyeket nyert párossal, és egy egy túrán 8 db 20 kg feletti pontyot fogó sráccal is. Úgy éreztem magam, mintha a megyei focicsapat kispadjáról hirtelen a Wembley stadionban, az Arsenal kezdő játékosaként szerepelnék. Sikerült az ott eltöltött egy hét alatt szinte minden csapattaggal megismerkednem.

A túrán fogott 26,50 kg-os tükörponttyal, ami egyben egyéni rekordom is, sikerült egy nagyon színvonalas, minőségi pecát magam mögött tudni.

A csapat nem hazudtolta meg magát, hiszen rengeteg mohás hátú öreg ponty került lencsevégre. Irigylésre méltó koi pontyot láthattam Eriktől. Precíz és taktikus megoldásoknak lehettem szemtanúja. Nagyon tanulságos volt az ott eltöltött idő.

Ebben a szezonban már csak egy túrám volt, amit a Széki tóra terveztem Czifrák Csabával. Az évszaknak megfelelő csaliválasztással és több napos előetetéssel kezdtünk. Gondosan megterveztünk mindent és a Csabira amúgy is jellemző nyugodtsággal álltunk neki a horgászatnak. A siker szinte érezhető volt a levegőben, mivel sorba húztuk a szebbnél szebb halakat. Számos 18 és 19 kg-os példány mellett...

...sikerült egy 23,50 kg-os pontyot is fényképeznünk.

Emlékszem rengeteget sztoriztunk és Csabi sok élményét osztotta meg velem, amiket szivacsként szívtam magamba. Az egyébként is jellemző rám, hogy próbálok minden apró részletre maximálisan figyelni, hiszen úgy gondolom, hogy a részletekben rejtőzik a siker kulcsa. Ezt a szezont magam mögött tudva már éreztem, hogy kezdek gondolkozó pontyhorgásszá válni.

A tél folyamán ismét meglátogattam egy Győrben megrendezett Workshop-ot, ahol Istvánnak sikerült tovább csiszolnia a tudásomon. Ezek tényleg azok az előadások, melyeken minden alkalommal hall új és használható dolgokat az ember és nem utolsó sorban olyanok társaságában van, akik ugyanúgy nyitottak az új dolgokra és ugyanolyan fanatikusan kergetik a pontyokat, mint ő.

A tél elmúltával a Lőrintei víztározót vallattam, ahol számos 18-19 kg-os ponty mellett három darab 20 kg feletti halat is sikerült fognom.

Ezeket a halakat szinte kivétel nélkül egy éjszakás horgászatok során sikerült megfognom. „Könnyű dolgom” volt, hiszen egy az évszaknak megfelelő csali mellett egy alapos helyismeret és a tó szinte összes hot spotjának ismerete is rendelkezésemre állt. Hajnalonként a kávémat szürcsölve, a vizet kémlelve már szinte kirajzolódtak előttem a tó adottságai. Ezek érdekes és kézenfekvő dolgok, csak amíg nem hívja fel rájuk valaki a figyelmünket, addig képesek vagyunk elsiklani a részletek felett.

Ezen tudás és gondolkodásmód birtokában már teljesen más beállítottsággal álltam neki az elkövetkezendő túráknak. Célba vettem a Hatvani beton tavat.

Igaz, többszöri próbálkozásra, de számos 18-19 kg-os ponty után sikerült 20 kg feletti halat a fényképező elé tartanom.

Emlékszem itt volt egy jó sztorim Pistivel. Telefonon érdeklődött a horgászatom kimenetele után. Amikor meséltem neki, hogy nem tudom mi az oka, de elkerülnek a 20 kg feletti halak és „csak” ilyen 18-19 kg közöttiek jönnek, hangos nevetésben tört ki és annyit mondott: „Ennél nagyobb problémád ne legyen!”.
Rákaptam a nagyponty horgászat ízére. Megtaláltam, ez kell nekem! A megfelelő alázat, háttértudás és csali birtokában úgy gondolom, nincs lehetetlen.

István és köztem egyre több beszélgetés és jövőre néző tervezgetés zajlott le ebben az évben. Tervbe került a Balaton meghorgászása is, aminek a projektjében már aktívan segédkeztem. Az utolsó munkálatok folytak, amikor Pisti a csapat egy részének jelenlétében megkérdezte, hogy volna-e kedvem csatlakozni a csapathoz. Természetesen megszeppenve, de fülig érő szájjal rögtön igent mondtam.

Nagyon nagydolognak éreztem a történteket, hiszen köztudott, hogy nehéz a Keen Carp-nál ilyen pozíciót betölteni.

István természetesen a csapattagság árnyoldaláról is beszélt, mint például a sok rágalom és kritika, ami a személyét és csapatát éri. Többek között ez az oka annak, hogy nem folyunk bele semmilyen közösségi oldalon folytatott szócsatába és bennünket ért cinikus rágalmazásba.

A csapathoz bárki fordulhat kéréssel, vagy kérdéssel maximális segítőkészséget kap cserébe. Öröm egy ilyen közösségnek a tagja lenni. Sajnos nálam ez rögtön egy bizonyítási kényszert is eredményezett, de ezt pár hónap alatt sikerült levetnem magamról.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Fehérvárcsurgóra szervezett csapathorgászaton három nagytestű, mutatós matuzsálemet is sikerült fognom.

Novemberben aztán még kilátogattam a Lőrintei víztározóra és nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, ismét sikerült jó pár nagytestű halat elcsípnem. Köztük egy csodaszép 21,60 kg-os nyurgát.

Összegezve a Keen Carp-pal eltöltött két évemet szerintem kimagasló. Főleg annak tudatában, hogy a horgászatra szánt idő nem több mint az azt megelőző években. Közel 40 db 15+ hal, 25-nél is több 18-20 kg közötti és 8 db 20 kg feletti hal.

Aki példámat látva sem érzi, hogy érdemes változtatni, vagy részt venni egy Workshop-on, annak tényleg nem tudom, mi segíthet.

Köszönöm, hogy velem voltatok és hasonlóan sikeres horgászatokat kívánok mindenkinek!

 

Baráti üdvözlettel,
Rindermojzer István