Gyúrni vagy nem gyúrni? 1. rész - A háttér

Egyre többen próbáltak már arra rávenni, hogy írjak a csaligyártásról cikkeket, mert ez a téma nagyon érdekli a horgászokat. Eddig ódzkodtam a témától, mert tudtam, hogy abból ismét egy széllel szembe pisilés lesz. Mostani írásom célja, hogy egy-két témát megemlítsek, amelyeket elemezve újragondolhassák a kérdést: Gyúrni vagy nem gyúrni?

Először is a tisztánlátáshoz el kell mondanom, hogy pár évvel ezelőttig én sem gondolkodtam másképpen, mint a horgászok többsége. Úgy véltem, ha elolvasok több száz oldalt a neten és elég időt ölök alapanyag beszerzésbe és még a pénzt sem sajnálom, meg fogom tudni oldani a kérdést. Mindenekfelett hittem abban, hogy saját készítésű bojlival fogott hal értéke sokkal nagyobb.
Aztán a helyzet megváltozott, felhagytam ezzel a dologgal. Tettem ezt annak ellenére, hogy azon kevesek közé tartozom, akik húsz évvel ezelőtt is tudott már nagy halakat fogni saját készítésű golyókkal.
Már ismertem Hub Genderst, de még nem dolgoztunk együtt mikor változtattam. Nem üzleti érdekből tettem, egy elemi ösztön vett rá erre: több halat akartam fogni.

Tesztel-e a teszthorgász?

Kevés kivételtől eltekintve a csaligyártó cégek úgy alakulnak, hogy egy cég „teszthorgásza” vagy akár egy magányos farkas sikerein felbuzdulva gondol egy nagyot, berendez egy üzemet, és saját márkanév alatt görgeti is a golyókat. Ez sokszor egy adott tavon elért fogási eredményen felbuzdulva történik. Ezzel szemben a csaligyártás sokkal mélyebb és összetettebb tudást, teljesen más beállítottságot és személyiséget igényel.

Tavaly egy német pontyhorgász-magazin főszerkesztője készített egy interjút Hubbal. Ebben a beszélgetésben Hub kifejtette, hogy a teszthorgász kifejezést nem kedveli; a Keen Carpnál csapattagoknak hívjuk a srácokat. (A múltban én is használtam a teszthorgász kifejezést.) Válasza szerint a tesztelés köszönőviszonyban sincs a horgászattal.

Például egy jól képzett, sokat tapasztalt horgász nem tud releváns információkat adni egy új csaliról. Az ok nagyon egyszerű: „alkalmatlan” az átlagon felüli horgász tapasztalata miatt. Egy rutinos róka rengeteg dolgot tud csinálni, egy esetleges rosszabb csali hatását kompenzálva ezzel. Egyszerűen képtelen nem halat fogni, minden porcikája a sikerre van hangolva. Ha kell, csalit vált, ha kell, félóránként újat húz, ha úgy érzi, két napig nem frissít csalit, és ha kell, szakadó esőben zokszó nélkül tábort bont, és átköltözik a tó másik oldalára. Más rugóra jár az agya.

Ezzel szemben, ha egy csali működéséről releváns információkat akarunk kapni, a fogási eredményeinket fel kell áldozni a gyártás oltárán. Szóval néhány sikeres túra után még nem szabad messzemenő következtetést levonni a csali „fogósságából”.

A ponty, mint laboratórium

Sokan a pontyra, mint egy takarmányállatra gondolnak, és ennek megfelelően próbálják a „táplálását” megoldani. Ezzel szemben a ponty egy kémiai labor. Több százszor érzékenyebb és összetettebb, mint azt gondolnák.

Nem a májport, a belachamot, vagy épp a Robin Redet szereti. Sőt még az eper- és a makrélaaromát sem. Kémiai vegyületeket elemez, és emberi aggyal felfoghatatlan gyorsasággal dönt arról, hogy az előtte lévő valami az adott körülmények között szükséges táplálék-e vagy sem.

Ami még ennél is fontosabb, ehhez a csalit fel sem kell „szippantania”, elég, ha elúszik a közelében. A teste, bajsza, kopoltyúfedele, tele van ízlelő receptorokkal. A bajszán például 360-szor több van belőlük négyzetmilliméterenként, mint nekünk, embereknek.

A levegőn történő és a víz alatti szaglás közti különbség elemzésébe bele sem kezdek.

Hadd legyek egy kicsit cinikus és kérjek már most elnézést, de muszáj leírnom: Ilyenkor mindig a bojlis zacskóba mélyen beleszagoló horgászok jutnak eszembe, akik szeretnék eldönteni, jó lesz-e az a csali a pontyoknak vagy nem.

Ebből a szempontból a csalik két kategóriába sorolhatóak:

  1. Jól lehet velük halat fogni
  2. Jól lehet velük horgászt fogni

A helyzet a saját mixet összeállítani igyekvő, „tudatosabb” horgászok esetében is hasonló. Érzékszervi elemzést végeznek és a nekik tetsző anyagokat keresve próbálnak jobb és jobb csalit előállítani.

„Felkészültségükre” jó példa, hogy megkóstolják a koncentrált kivonatokat, majd önelégült arccal rám olvassák, hogy keserű. Én csak nézek értetlenül és próbálok higgadt maradni. Tudni kell, hogy ez természetes tulajdonsága minden koncentrátumnak, hisz 3-5 ml szükségeltetik egy kiló mixhez, amihez még körülbelül 40%-nyi tojást is hozzáadunk. Így az aroma több mint 400-szorosára lesz hígítva. Ők ezt nyalogatják…

Egy egyszerű példa: Ki nyalogatja otthon az ecetet és a citromlevet? És ez csak egy alaptétel a sok közül, de már itt sokan elvéreznek.

Ár vagy siker

Kutakodásomat akár nevezhetném nemzetközi felmérésnek is, hisz több országban tettem fel a kérdést a horgászoknak kiállításokon. Beszélgetéseinket mindig úgy irányítottam, hogy választ kapjak arra, miért készítenek saját bojlit. Válaszaikat összegezve magam is meglepődtem, hiszen meg voltam győződve, hogy a csali árának csökkentése lesz a fő ok. Ennek ellenére ez legtöbbjüknél nem volt mérvadó.

A válaszadókat két fő csoportra lehet osztani:

Az egyik csoportba azok tartoznak, akik nem tudják megoldani a kisebb testű pontyok és a fehér halak okozta problémát, és hibásan úgy gondolják, ha etetnek annyit, hogy a kisebb, mohóbb halak elteljenek, majd marad a nagyoknak is. Szóval spórolásról itt sem beszélhetünk egyértelműen, mert évi több mint ötszáz kiló bojlit használnak. Az igaz, hogy a minőséget mennyiségre cserélték, de ez egy másik történet.

Mikor azt mondom nekik, hogy a sok esetben napi húsz kiló etetést cseréljék le napi maximum fél kiló előetetésre, és erre van csalink és taktikánk is, rendre menekülni kezdenek, el ne kapjanak valami bajt tőlem.

A másik csoport egyszerűen már nem bízik a csali gyártókban. Ők biztosak akarnak lenni abban, hogy minden, amit ők fontosnak tartanak, belekerül a bojliba. Mikor megkérdezem őket, hogy mit miért tesznek bele, természetesen nem tudnak válaszolni vagy csak a fentebb említett „összegúgölözött” válaszokat adják, és szintén menekülésbe kezdenek. Az általuk készített bojlik legtöbbször a tizenöt-húsz eurós árat is túlszárnyalják. És többnyire ők sem etetnek keveset.

Majd a következő évi kiállításon jön a kérdés: Sokszor jártál a fejünkben tavaly, hogy is van ez? És mikor nem arról kezdek beszélni, milyen általunk forgalmazott kegyszert vegyenek, lassan kezdik belátni, hogy fel kell hagyjanak ezzel a hobbival. A döntést nem könnyű meghozniuk, mert ehhez 100%-osan meg kell bízniuk bennem, és ez manapság már nem nagy divat. Nekem viszont ez jelenti a sikert.

Összegezve a felmérést az ár egyik csoportnál sem volt fő szempont. Mindkét csoport motivál, szeretnének minél többet megtenni a siker érdekében, és ennek kulcsát a saját csali készítésében látták. Viszont hamar belátták, hogy az ehhez szükséges tudásnak nincsenek a birtokában.

Az ingyen szerezhető tudás

A csaligyártásba fogók többsége eme ötlet fejükből történő kipattanásakor azonnal a számítógép elé ül, és keresni kezd a következő szavakra. Ponty, étvágyfokozó, fehérje, aminosavak… Találat nem sok lesz, vagy csak olyan, amit már egymás szájából vesznek ki a horgászok.

Utána következik az Appetite stymulator, Carp, amino acid profile. És a találatok száma megugrik, és a káosz kezd eluralkodni. Azért tudom, mert én is ezt csináltam, és ha megkérdezek valakit egy témáról, az esetek 99%-ban a Google, vagy Yahoo első ötven-száz találatában mindenki által olvasható dolgokat adja vissza, mint megdönthetetlen tényt.

Nézzük ezeknek a hozzáférhető publikációk hátterét és vessük össze azzal, hogyan születnek az igazi tudományos eredmények.

Ne legyünk naivak. Minden kutatást valaki szponzorál. Ha ezt egyetem végzi, akkor is áll egy mecénás a háttérben. A kutatások sok pénzbe kerülnek, nagyon-nagyon-nagyon sok pénzbe. Ismét felteszem a „nagyon okos” kérdésemet: Önök publikálnának egy olyan kutatási eredményt, amelyet önök finanszíroztak sok százezer vagy akár millió euróval, és olyan eredménnyel járt, amely az önök piaci helyzetét javítja vagy erősíti?
Ironikus, ugye?

Kutatási eredmény és következtetés

Ha valaki mégis hozzájut valamilyen kutatási eredményhez, azt értékelni is kell tudni. Az értékelés és következtetések levonása sokkal nehezebb és sokrétűbb feladat, mint magát a kutatást elvégezni. Erre van egy jó példám és egy viccem is.

Olvastam egy olyan cikket melyben egy nagyra tartott, sok év pontyozással eltöltött idővel a háta mögött bíró híresség egy XY professzor kutatási eredményeire hivatkozva azzal riogatta az adott magazin olvasóit, hogy ha szénhidrátot etetünk a pontyokkal, abban elpusztulnak. Mindezt tudományos tényként beállítva. Szegény professzor, ha tudná…

A cikket olvasva két dolgot tettem. Nem, hármat. Elsőre ledobta az agyam a láncot. Majd utánanéztem a szerző, és az említett professzor munkásságának. A szerző eme rémisztgetésével egy időben épp egy akváriumban, ujjai között sweet corn pelletet morzsolgatva „tanította” annak fantasztikus előnyeit. Puff. Mi van? Mégsem döglik meg a hal a szénhidráttól? Vagy mindegy is? Vagy esetleg nem tudta, hogy a kukoricának magas a szénhidrát tartalma?

Így tovább kutakodtam, és visszaérkeztem, ahhoz a ponthoz, amit már tudtam.

Ebben a tanulmányban arról írt a kutató, hogy ha az állatokat egyhangúan etetjük, mondjuk csak szénhidráttal, akkor azok elpusztulnak. Azért volt az eredmény könnyen hozzáférhető, mert spanyolviasz lett feltalálva. Minden biológiát tanult ember számára ez evidencia. Talán kár is volt kutatni.
Ez velem is így volna. Ha bezárnának egy szobába és csak szénhidráttal etetnének, és nem kapnék sem fehérjét, sem zsírt, sem ásványi anyagokat, előbb-utóbb odalennék.

Ezen felül a kísérleteket a kontrolálhatóság miatt az esetek 99%-ában nem természetes környezetben, hanem egy tartályban, esetleg kis tóban végzik. A halak természetes környezete, illetve a mesterséges körülmény köszönő viszonyban sincs egymással.
Az így született eredményt tabuként alapul venni a nyíltvízi horgászatainkhoz készülő csali gyártásánál, nem vall túl bölcs gondolkodásra.

Ez is egy a sok esetből, amivel csaligyártói pályafutásom alatt találkoztam, de talán jól szemlélteti, hogy egy „apró” dolog figyelmen kívül hagyásával, milyen könnyű hibás következtetést levonni, és hogy a suszter maradjon a kaptafánál.

Csak zárójelben... 
A következtetésről kicsit másképp

A gyerekeknek az iskolában a valószínűség szó használatával kell mondatot szerkeszteniük. Sok jó válasz után Móricka a padból kiesve jelentkezik, tudva egy újabb lehetőséget.
A tanár felszólítására elő is adja:
– A nagybátyám újsággal a hóna alatt megy hátra az udvarba.
– Hol van ebben a valószínű Móricka? – kérdi a tanár
– Valószínű sz*rni megy, mert olvasni nem tud.

Ez is egy következtetés, és valószínű, igaz is.

Most úgy érzem, hogy a téma hátteréről és buktatóiról könyvet tudnék írni, de most sajnos be kell fejezzem, hogy hamarosan rátérhessek az összetevőkre és a gyártási technológiára, és a bennük rejlő hibalehetőségekre.

Akkor most mit csináljunk?

Ezeket a sorokat nagyon véssék a fejükbe, ha sikeres horgászokká akarnak válni. Jó csali nélkül horgászni menni vétek, de – az általunk a Workshopokon tanítottak szerint – a csali csak a harmadik helyen van a sikerhez szükséges legfontosabb dolgok listáján.

Ha azt mondom, hogy a részvevők egy csaligyártó szájából megrökönyödve veszik ezt tudomásul, nem reagáltam túl a dolgot.

Szóval fókuszáljanak a horgászatra, annak minél jobban való elsajátítására a csali gyártást pedig hagyják meg nekünk. Büszkén kijelenthetem, hogy azok, akik bíznak bennünk és készek voltak változtatni bevett, rossz szokásaikon, és hallgattak ránk, szinte kivétel nélkül sikeresebbek lettek.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

asdasdsa