20 év - 180 fok

20 éve sikeresen horgászom pontyra, bár a gigantikus példányok elkerültek. Beletörődtem, hogy mivel többnyire csak egyéjszakás, esetleg hétvégi kiruccanásokat engedhetek meg magamnak, és a fizetős tavakért sem rajongok, nekem maximum a tízenkilós pontyok jutnak. Hiába, a család mellett ennyi adatik meg – ezt el kellett fogadnom. Egészen tavalyig.

Zsákszám főztem a magokat a kertben. A rengetegféle bojli mellett kukorica, kender, tigrismogyoró állt a garázsban, ami már inkább terményboltra kezdett hasonlítani.

Követtem az igét,
„Minél több, annál jobb!”
„Etess minél többet, ha ott akarod tartani a halakat az etetésen!”
„A nagy pontyhoz sokat kell etetni!”
„Növeld a bojli fehérjetartalmát a lehető legmagasabb szintre!”
„Attraktorok nélkül nem bojli a bojli!”.
Ezzel a stílussal nem voltam egyedül, sokan a környezetemben is ebben hittek, így horgásztak. Ezt volt a trend, ezt olvastam magazinokban, fórumokon. És mivel fogtam halat, úgy éreztem, mindent jól csinálok.

Azt gondoltam, tudok már annyit a pontyozásról, és rendelkezem akkora rutinnal, hogy hasznos tagja lehetek egy teszthorgász csapatnak.
Írtam is több cégnek, többnyire nem reagáltak rá, és a kevés visszajelzés közül is egy nyers érdeklődés bizonyult a legőszintébbnek:

„Szia Marco,

Először is szeretném veled tudatni, hogy nem vagyok egy könnyű személyiség. Ez azt jelenti, hogy őszinte és kritikus vagyok, és amit gondolok, azt azonnal kimondom. Ez pedig nem a legnépszerűbb kombináció.
Tudnod kell továbbá, hogy mi nem ajánlunk ingyen bojlit a csapattagoknak.
Légyszíves írd meg nekem, miért szeretnél csapattag lenni, mi a motivációd?
Az angol nyelv fontos, mert angolul képezzük a csapattagokat.
Minden, amit tudok ajánlani, hogy tízszer annyi pontyot és nagyobbakat fogsz fogni, mint korábban.

Várom válaszod
István”

A találkozó: teszthorgász tesztelés

Addig-addig levelezgettünk, míg meg nem beszéltünk egy felső-ausztriai találkozót, ahol a Keen Carp osztrák csapattagjaival is találkozhattam.

Ott aztán sok minden kiderült. Többek között, hogy a csapatvezető egy magyar srác. Hova kerültem?! Egy holland márka, magyar csapatvezetővel…
Hamar kiderül az is, hogy István valóban őszinte srác, és talán ezért a csapattagok tisztelik is.
Mikor arról beszélt, hogy mindenkitől maximális lojlitást vár el, kezdtem érezni, hogy ez az, amit kerestem.
- Nem használhatok mást, csak bojlit és azt is kizárólag a Keen Carp Bait Service-ből.
- Tilos magokat használni.
- Csak az igazat írhatom beszámolóimban.
- Ha nem fogok semmit, azt is ki kell elemeznünk.
És mindez szerződésbe is van foglalva!

Mikor már azt hittem, hogy minden rendben, azt mondta, most jön az utolsó teszt. Azt akarta látni, hogyan dobok. „Nekem mindent elmond egy horgászról az, ahogyan dob, ahogyan a bottal bánik” – fűzte hozzá.
Kicsit izgulni kezdtem, mert nem állok egy távdobó bajnok hírében.

Az első dobás után a szemem sarkából láttam, hogy elmosolyodott. Még el sem kezdtem visszatekerni a zsinórt visszakérdeztem, hogy miért mosolyog.
„Érzéssel, Marco, érzéssel, ez a mi varázspálcánk. Hogy akarod érezni a halat védekezés közben, ha úgy szorítod szegény botot, hogy mindjárt sírva fakad? Fárasztás közben a nagy pontyok minden mozdulatát érezned kell, még azt is, mikor meg akar fordulni és kitörni. Egyébként vesztettél.”

Az a baj, Marco, hogy a neten tanultok horgászni – szólt a rövid, cinikus válasz. – Úgy dobsz, mint egy cicababa – kaptam az újabb őszinte kritikát.
Szólni sem tudtam, mikor jött a vigasztalás:
Szóltam előre, hogy őszinte vagyok.
Ekkor már a többiek is harsányan röhögtek:
Most már tudod, miért adtuk neki a „Motivátor” nevet. Ez volt a mentális teszt, tesztelte, hogy bírod a kritikát, és hogyan állsz az új dolgokhoz, mennyire vagy nyitott gondolkodású” – tették hozzá.
Egy óra dobálás után már egyszer-egyszer elkapott az érzést, amiről beszélt.
Mit csináltam én húsz évig?! – mart belém a gondolat egyre többször.

Szelektív nagypontyhorgászat

Leültünk egy barbecue mellé, és Hub Genders, a Keen Carp tulajdonosa által fejlesztett csalikról és a hozzájuk kidolgozott etetési taktikákról hallgattam ízelítőt. Pontyok pozitív és negatív kondicionálása, szelektív horgászat. Csak néhány marék bojli előetetése naponta, ami 500 grammban van maximálva. E mellé semmi magos etetés nem szükséges. Nemhogy nem szükséges, TILOS! Az attraktív bojlik is száműzve. És, ha élnek a környéken, nagy pontyokat fog eredményezni. És ez állítólag több mint húsz éve működik.

Ez „modern pontyhorgászaggyal” felfoghatatlan dolog. Természetesen nem akartam elhinni, amit hallottam, de mikor azt gyanítva, hogy István már megint ugrat, a fiúkra néztem, és láttam, hogy meggyőződéssel bólogattak, és nagyon magabiztosnak tűntek.

Majd oldani az arcomra kiült döbbenetet, elém raktak egy tabletet, amin egy 20+ mappára kattintva rengeteg fényképet láttam. Majd nyíltak a 25+; 30+; 35+ mappák is.

„Ezek Franciországból, ez egy olasz több ezer hektáros tóból, ezek olasz folyóból, ezek Lengyelországból, ezek az Ossiacher See-ből valók. Ez a Lago di Pusiano legnagyobb pontya. Ezek a 21-24 kg-os pontyok olyan német tóból valók, ahol állítólag nem élnek pontyok csak 17 kg alatt. Ez a száz darab Magyarországról… Ez Magyarország legnagyobb pontya, négyszer fogtuk már meg (nem Euroaqua!!!).
A csapattagok fogtak először 4 darab 30 kg feletti pontyot a Rainbow-tavon, köztük két 35 kg felettivel, ezzel a taktikával. Erik 7 darab 20 kiló feletti pontyot fogott 24 óra alatt egy több mint kétszáz hektáros tóból.”

Ekkor már megcsíptem magam, mert nem voltam biztos benne, hogy ébren vagyok.
A nap végén megkaptam a lehetőséget, hogy megmutathassam, képes vagyok elsajátítani a hallottakat, és képes vagyok bízni egy csaligyártóban.

Egy szezont kaptam próbaidőként, eldönteni, akarok-e részese lenni egy sikertörténetnek. István hozzátette, hogy ez idő alatt használhatom a korábban bevált csalijaimat is. Szeretné, hogy saját magam tapasztaljam meg a különbséget.

Batman

Teljesen összezavarodott tudattal vezettem haza. Otthon egy anyatigris és kislányom várt rám. Azon kattogott az agyam, hogy mivel időm és lehetőségeim nagyon korlátozottak, a munkám rengeteg, és a második gyermek vállalását is eldöntöttük már, hogyan fogok mindent közös nevezőre hozni.
Az Ausztriában eltöltött idő sokáig nem ment ki a fejemből. A következő éjszakákon nem tudtam aludni, de a hihetetlennek vélt történtek kezdtek egy logikus egésszé állni a fejemben.
Már biztos volt, hogy ki fogom próbálni a taktikájukat, egyúttal az is megfogalmazódott bennem, hogy Batman életét kell élnem: nappal a munka és a család, éjszaka pedig a másik énem, a horgász fog dominálni.

Az első lépések

A bojlikat és az etetés mennyiségét, illetve a taktikát gyorsan és egyszerűen kidolgoztuk, a csalik is rég megérkeztek, de nem tudtam magam rávenni, hogy pár marék bojlival etessek.
Őszt írtunk, és ekkor már négy hete horgásztam, etettem napi rendszerességgel a megszokott módszeremmel. Ez idő alatt több ponty eszén túljártam, de a csatorna fehérhal állománya, és a gébfélék miatt egy percet sem tudtam aludni. Így másnap nem lehet dolgozni menni.
Akkor István felejthetetlen magabiztosságot sugárzó arca ugrott be, és amit mondott: „Ha nem bírsz a keszegekkel és apróbb pontyokkal, a szénhidrátos Big Water Mixből készült csalira van szükséged. Minden problémád megoldódik.”

És nekem majd egy hónapja ott állt húszkilónyi ebből a bojliból… Talán ki kellene próbálni…
Egy hét múlva már az előírt elképzelések szerint, 500 gramm bojlit kezdtem etetni naponta. A tervezett horgászat előtt három napon át csak etetni jártam le.
Majd következett a bevetés…

Nem akartam elhinni… Bamm! Két óra elteltével kapás, és egy erős ellenfél, egy 16 kg-os „Kanalschuppi”, ami egyben egyéni rekordomat is jelentette.

A második lépés

Ezek után Batman éjszakai énje kezdett bennem dominálni. Feleség és gyermek elhanyagolása, és két nap múlva már megint a helyen ültem. A napi 500 gramm bojli viszont minden este a vízbe került.
Nem túlzok, ha azt mondom, a csoda ismét lecsapott. Egy 17,00 és 18,8 kg-os pontyot szákoltam egy órán belül!

A fogásom híre futótűzként terjedt, mindenki tudni akarta, hogyan sikerült mindez. Persze, ahogy én sem, senki nem akarta elhinni, hogy napi fél kiló valamilyen nem attraktív csali etetésével sikeres lehet az ember. Most engem néztek bolondnak. Természetesen megkaptam, hogy szerencsém volt…

Idei folytatás

Azt, hogy ez az egész dolgot nem csak szerencsének köszönhettem, hanem valami többnek, idén tavasszal végre bebizonyíthattam.

Sajnos, a munkám most sem engedte, hogy horgásszak, de azért nap nap után mentem a kikötőbe, és a néhány marék bojlit minden este beetettem. Másra azonban nem jutott időm. Már kezdtem úgy érezni, hogy teljesen felesleges, amit csinálok, ezért ismét telefonáltam Istvánnak, akitől roppant egyszerű választ kaptam: „Mit veszíthetsz?”

Aztán egyszer csak lejutottam a kikötőbe horgászni. El sem hittem, de mire felocsúdtam volna hitetlenkedésemből, kapásom volt. A botot kézbe véve olyan elementáris erőt éreztem, hogy rögtön magamhoz tértem.

Próbáltam érezni a halat. Nem erőltettem, a botot lazán tartottam, és megértettem, amiről a csapatvezető beszélt. Fárasztás közben párszor be is csuktam a szememet. Mindenkinek javaslom, próbálja ki, és adja át magát az érzésnek. Leírhatatlan.

A hal minden mozdulatát éreztem. A merítőbe is olyan könnyedén vezettem be, ami addig ismeretlen volt számomra, pedig nem mindennapi példánnyal hozott össze a sors: a mérleg kereken 26 kg-ot mutatott!
Banana Joe, egy ismert kikötői hal feküdt előttem a matracon, de csak első alkalommal 50 font feletti súllyal.

Azóta világos számomra, hogy az új taktika teljes mértékben működik és semmi köze a szerencséhez. Mióta beléptem a Keen Carp csapatba életem 20 év után 180 fokot változott, és azon gondolkodom, hogyan tudták ezt a tudást immár húsz évig titokban tartani.

Marco Volland