A vad desedán

A vad Desedán

Az április végi 4 éjszakás horgásztúrámat a tavalyihoz hasonlóan a Desedára terveztem. Ezúttal társaságom is volt, hisz velem tartott Vincze Zoli barátom és két állással arrébb Konfár Krisztián csapattársam is erre a hétvégére foglalt helyet magának.

Érkezésünkkor a tó a már megszokottan gyönyörű arcát mutatta, az időjárás is alkalmas volt a kényelmes táborállításra. 

Az első este és a másnap délelőtt szolgált a bójáink végleges helyének felkeresésére. A nagy vízfelület lehetőséget nyújtott arra, hogy többféle mederviszonyt egymástól nagy távolságra horgászhassunk meg.

Ekkor már Krisztián is megérkezett, igaz egy messzebbi állásra, de a következő teliholdas éjszakáknak már hárman néztünk elébe.

Reggelre mindenki elégedett volt az éjszakai eredményekkel. Az első napsugarakkal gyönyörű halakat fotózhattunk.

Krisztiánhoz érve épp egy fárasztás közepébe csöppentem.

Nagyszerű élmény mikor napfelkelte közben fáraszthatsz halat, főleg ha végül egy gyönyörű példány kerül partra.

Ez után a nappalok Krisztiánnak kedveztek. Ő foglalkozhatott a szebbnél szebb halakkal a nyárias időjárásban.

Túránkra 15 és 18 mm-es csalikkal érkeztünk. Az 50/50 és Hot Fish mixekből készült golyók jó választásnak bizonyultak.

A kistestű halak is egyre kevésbé fordultak elő a horgaink végén, de mindig jó visszajelzést nyújtottak, hogy bójáink jó helyen vannak.

Krisztiánnal ellentétben, Zolikával a nappalaink az éjszakára való aktív felkészülésről szóltak. Azonban az éjszakák után mindig nyílt lehetőségünk bíbelődni a fényképezőgépünkkel.

A közelgő hideg front volt az, amire igazán vártunk. Tudtuk ez minden téren megmozgatja majd a halakat.

Utolsó éjjelen Zoli mindkét botjával biztosra ment. Az állásunkhoz közeli nádas előtt mutatkozó halakat akarta megfogni. Erre a területre attraktív, kisméretű csalival horgászott. Reggel fotóztuk a húsz perces csónakos forgolódással és karfáradással járó eredményt.

A várva várt viharos időjárás jó kapást eredményezett. Több nagytestű hal kerülhetett lencsevégre, persze nagy örömünkre.

Krisztiánnál szokás szerint nappal húzta, de neki is ekkor sikerült megfogni túrája halát.

Zolika zárta a szép hétvégét egy gyönyörű tövessel. Szokása elpakolás előtt fogni még egy szép halat.

Újfent gyönyörű élményeket nyújtott ez a tó, ezt bátran állítom két társam nevében is. Mindhárman biztosan tudjuk, visszatérünk még ide.

 

asdasdsa