Tigris és harisnya nélkül

Több mint 300 hektár, tagolt mederviszonyok, rengeteg természetes táplálék, nehezen megfogható nagy halak. Egy magamfajta nehéz vizeken felnőtt horgásznak ez jelenti a kihívást. Ezért évek óta készülök Gyékényesre, de a sors mindig úgy hozta, hogy máshol kötöttem ki. A tó sajnálatosan évekkel ezelőtt a repülő pontyok felszállópályájaként is funkcionált, több esetben nemzetközi repülést is megtéve. Ennek „jótékony” hatásaként a víz nagyponty állománya jelentően megcsappant. Mára, a tó rendkívüli haltartó képességének köszönhetően elkezdte kiheverni a traumát, és pontyait ismét húsz kiló felettire nevelte.

Motivátorunk hívott, menjünk Franciaországba egy tíznapos túrára, de nemet mondtam. Lac du Der, Lac de Madine kerültek szóba, de már év elején eldöntöttem, ha az ősz első jelei megmutatkoznak, megindulok Gyékényesre. Láttam pár nem túl jól sikerült fényképet szép pontyokról, amit Keen Carp bojlikkal fogtak az elmúlt években, így a vágy csak nőtt bennem.

Szeptember első hetében jött egy komolyabb lehűlés, úgy véltem, a halak is érzékelik az évszakváltás közeledtét és elkezdik a télre való energiagyűjtést. Nem is haboztam sokáig, rövid időn belül elindultam első bevetésemre.

Taktikák mentén, csak nyugodtan

Újdonsült csapattársam „Oko” Laci jelezte, hogy néhány napig velem tartana. Örültem, mert több bot, több esély, több helyen, mélységben tudunk horgászni. Lacit ismertem korábbról, így tudtam megbízható, kitartó társam lesz. Megbízható azért, mert mindig ott fog állni mellettem, ha fárasztok, kezeli a csónakmotort, merítőt és nem világít a szemembe tíz másodpercenként. Kitartó azért, mert lehet vele taktikák mentén horgászni, nem fog elkezdeni nyafogni, hogy itt vagyunk már két napja és kapásunk sem volt. Egy új víz felfedezésénél nem lehet félnaponta csalit és etetési helyet változtatni, a hasznos, a jövőben is rendszeresen használható következtetések levonásához nem lehet izgága módon neki kezdeni.

Gyors egyeztetés, csali választás, és pár nap múlva már a tóparton voltunk. A horgászatot vasárnap az esti órákban kezdtük meg.

A helykeresésnek, bójázásnak már naplementében álltunk neki, szerelékeink az éjszaka közepén kerültek a helyükre. A helyválasztást nehezítette a változatos mederviszony, ami jobbnál jobb helyekkel kecsegtetett. Hatalmas vízfelület volt előttünk, ezért a horgokat különböző távolságban és mélységekbe tettük le, 7 és 10 méter közötti mélységben.

Keen fair play: Törpék ellen tigris nélkül

Csapatvezetőm sosem enged el feladat nélkül horgászni. A halfogáson túl sokszor kapok kisebb-nagyobb feladatokat. Etetési taktikák, új csalik kipróbálása, régiek víz specifikussá tétele. Most a törpeharcsák ellen is fel kellett vennem a kesztyűt. Mivel a tigrismogyorót, mint a törpék elleni küzdelem egyik legnépszerűbb csaliját a Keen Carp-nál, a hosszú távú etetésre nem ajánljuk, bojlival kellett megoldjam a problémát. Tavasz végétől az ősz derekáig a halas bojlikat már régóta száműztem a „fegyvertáramból”, ezért az egyetlen ilyenkor megoldást jelentő csali az egyik kedvencem. Ha ismeretlen vízre megyek, mindig viszek magammal attraktívabb csalit is, de a törpék és a tavon készült videókban horogra kerített ezernyi kétkilós ponty távoltartása miatt most ezt a lehetőséget kizártam. Etetni és a hajszálra is Big Water – Spanish Robin Red 24 mm bojlikat használtam. A még eredményesebb szelektivitás érdekében ki is keményíttettem őket és mivel a túrám tervezve volt, volt időm jól kiszárítani is. Három hetet lógtak egy hűvös, szellős helyen. Az eredmény: Kőbojli.

Ki korán kel, pontyot lel(het).

Megbeszéltük, hogy reggel korán kelünk megfigyelni a pontyok mozgását. Ez szinte mindennapos dolog volt a további napokban is. Sok megközelítésről hallottam, olvastam már köztük, hogy a pontyok így vakaróznak. Mások szerint ez a pontyok közti kommunikáció egyik fajtája, egy ennél érdekesebb vélekedés a pontyok játékának tartja a pontyugrást. Én ennél sokkal praktikusabban közelítem meg a dolgot: Ott vannak. Ez az első számú feltétele a halfogásnak és én azért megyek horgászni, hogy halat fogjak. Az első napokban alig volt pontymozgás, és kapásunk egy sem.

Harmadik nap reggelén Lacinak végre kapása volt, de egy régebben elsüllyedt H bója és a rátelepedett kagylók valahol fél távon „elintézték” a zsinórját.

Még aznap délután nekem is megjött az első pontyom. Hétméteres mélységből 13 kg súllyal. Sajnos a folytatás döcögősen alakult, mert kedvenceink az egész tavon kevés aktivitást mutattak. Konkrétan, jött a halőr és úgy fogalmazott: „Senki nem fog semmit”. Nem kárörvendésből, de ez jó jel, visszaigazolása annak, hogy nem mi csinálunk rosszul valamit, hanem a pontyok nincsenek formában. Vagy mi is rosszul csinálunk valamit!! Előfordulhat, de ettől szép a pontyhorgászat, az állandó megoldáskeresés teszi színessé.

Ráadásul volt itt még más is! Az első pár napban a törpeharcsák is farigcsálták csalijainkat, de a fő problémát az jelentette, hogy összegubancolták az előkét. Merev bevonatos előkém nem volt, hogy védekezni tudjak, a fluorocarbon zsinórban 20+-os halak vadászata közben pedig nincs bizodalmam. Tudom, hogy a fluorocarbon előkék jól akadnak, de a megakasztott hatalmas testeket el kell tudni terelni a merítőhálóig, ezért számomra nem tudják garantálni azt a biztonságot, mint egy minőségi fonott előke. Így maradt a napi kétszeri, reggeli és esti horogellenőrzés. Volt, hogy minden rendben volt, de volt olyan is, hogy reggelre mind a két horgom össze volt gubancolódva. A kemény Big Water bojli nagyon jól állta a sarat, de a jövőben ezt a gubancolódós kérdést rendbe kell tennem és a törpe sem gond többé.

Egyedül

Csütörtökön Lacinak lejárt a mandátuma így magamra maradtam. Hosszú kapástalan órák után, másnap még addig nem látott halmozgásra ébredtem. Valószínű, a közeledő hidegfront váltotta ki belőlük ezt az aktivitást, de a lényeg hogy több kapásom is volt a délelőtt folyamán. Kora délután már említésre méltó pontyot szákoltam. Kereken 14 kg-ot nyomott.

Pár órával később, lassú komótos húzós kapásom volt, de mire rámotoroztam, a halnak hűlt helyét találtam. Kicsit szomorú voltam, mert a kapás jellege nagy halat sejtetett. A végszereléket felhúzva szembesültem a ténnyel, hogy a csalim ismét a horog szára fölé a line aliner-re volt tekeredve. Így szinte lehetetlen, hogy a horog biztosan a ponty szájában üljön. Több kapásom már nem volt délután.

Erősen sötétedett, mikor a másik botomon is hasonló nagyhalas kapás érkezett a 10 méteres mélységből. Ezt a pontyot is elveszítettem, most egy akadó miatt, aminek a kilétét az órákig tartó feltérképezés alatt sem tudtam felfedni. Tele volt beszakadt zsinórokkal és még percekig éreztem, hogy pontyom köztük vergődött, mint egy halászhálóban. A tehetetlen dühtől nem láttam. Végül „természetesen” elvesztettem a halt, valami elvágta a zsinóromat.

Sosem fogom megérteni

Kicsit haragudtam a rendszeresen itt pontyozó sporttársaimra, mert később kiderült kívülről fújták, merre vannak az akadók, és tisztában voltak vele, hogy tele vannak beszakadt zsinórral. Mikor rákérdeztem miért nem takarítják le a sok damilt, kitérő választ kaptam. Inkább leülnek arrébb horgászni, csak ne kelljen a dologgal foglalkozni. Én is évekig horgásztam akadós helyen, de a beszakadt zsinórokat időnként le kellett vagdossuk. Ehhez sokszor búvárkodni kellett.

A zsinórokat nem én tépdestem bele az akadókba, mert én otthon voltam, a helyet jól ismertem. Nem vigasztaltam magam, hogy nem én csináltam, hezitálás nélkül nekiláttam a munkának. Saját magam horgászatait megkönnyítése, a kapás-merítés mutatóm javításán felül úgy gondolom, hogy a pontyok sem haragszanak, ha nem egy pár méter zsinórral a nyakukban „engedjük” el őket. Nem baj, gondoltam magamban majd legközelebb, ha oda tévedek, egy nappal hosszabbra tervezem túrámat és horgászat előtt majd megcsinálom „nekik”, „helyettük”, a halakért.

Csak kicsikartam

Túrám vészesen a végéhez közeledett és két jó hal elvesztése után nem tudtam lesz e lehetőségem még javítani a statisztikán. A hidegfront is kezdett elvonulni, ami rögtön kapásszám csökkenéssel járt. A hatodok nap délutánján a nagy csöndben hirtelen ismét felcsillant a remény. Lassú, erőteljes húzás a balos boton, ráemelek és érzem ellenfelem lomha pumpáló mozgását. Gondoltam baj már nem lehet, megerősített szerelék és nem az akadó felé tart. Fölé érek és kezdődhet a fárasztás. Horgom mintha egy tengeralattjáróba akadt volna. Próbáltam emelni, de csak a botom hajlott, a hal nem mozdult. Hirtelen minden elkönnyebbült és leakadt a hal. Szinte sokkolt a tudat, ezt is elvesztettem nem hittem el. Horgom kicsorbult hegye mutatta, hogy sajnos csontot, porcot fogott és emiatt nem tudott stabilan akadni.

Nem volt mit tenni az élet megy tovább, és én kitartóan folytattam a horgászatot. Újabb kapás már csak éjszaka érkezett. Ez végre meglett 19,30 kg-os tükrös.

Horgásztúrám utolsó napja szinte eseménytelenül telt. Utólag visszagondolva az egy hetes túrán, egy napom lehetett volna bankot robbantani, de most nem sikerült élni a lehetőséggel.

A Motivátor mindig elégedetlen

Mikor Orbán Pistinek beszámoltam és büszkén meséltem, hogy a feladatot- noha sikerülhetett volna jobban is- sikerrel megoldottuk, már küldött is vissza, hogy nekünk ennél több kell. Nem akarja hallgatni, hogy nekünk biztos megint szerencsénk volt és a törpék nem voltak ott vagy nem ettek eléggé, a pontyok pedig pont abban a pár napban ettek. Természetesen nem volt ellenemre, másnap Lacival már le is fixáltunk egy túrát.

Azt a pár napot is vasárnap kezdtük. Ahol tábort szerettünk volna verni, minden álláson nyugati szomszédjaink várták a kapásokat. Laci német nyelvtudását elővéve egy pár szót váltott a sporttársakkal, de csak panaszkodást hallottam, amiből hamar elege van az embernek, ha megérkezik egy 4 éjszakás horgászatra. „A törpe nagyon aktív még ebben a lehűlő vízben is, harisnyázni kell a csalit, vagy sűrűn frissíteni vagy marad a tigrismogyoró” – szólt ismét a közhely.

Az első napokban 2-3 db 10 kg alatti ponty érkezett. A harmadik reggelen Okonak sikerült egy 19,30 kg-os gyönyörű tövest szákolnia a sűrű ködben, majd nappal még 2 db kisebbet. Az utolsó éjszaka is egy-egy kapásunk volt fejenként. 14,20 kg volt a nagyobbik.

A halak többsége 10 m és 12,5 m közötti mélységből érkezett. A Törpeharcsa jelét sem láttuk a csalinkon még 25-30 óra után sem! Úgy érzem, újabb lépést tettünk, hogy bebizonyítsuk, a Keen Carpos hozzáállással, tigris és harisnya nélkül is lehet a sokaknak megoldhatatlan problémát jelentő törpéket „kezelni”.