« vissza a csapathoz

TOLNAI GÁBOR

1984-ben került az első igazoló stempli a horgászigazolványomba. Hol sikeresen, hol sikertelenül jártam a környező tavakat, és közben szép lassan gyűjtögettem a tapasztalatot. Az utóbbi 10 évben teljesen elköteleztem magam a pontyhorgászat irányába. Szép lassan ráébredtem, hogy mennyire keveset is tudok célhalaim viselkedéséről és táplálkozási szokásairól. Ezt több sikeres pontyfogó verseny után is így láttam.

A versenyek végén otthon próbáltam megfejteni eredményességem, vagy épp eredménytelenségem okát, de valahogy mindig bizonytalanság és furcsa kétely fogott el.
Ekkor új tényező került a képbe, a Keen Carp. Olyan tapasztalattal és tudással rendelkeztek, hogy rengeteg kérdésemre megadták a választ. 

Úgy érzem, megtaláltam mindent ebben a csapatban, amivel tudásomat fejleszteni, hiányosságaimat pótolni tudom. Megértettem, hogy egy csapattag milyen nagy felelősséggel tartozik azok felé, akik kérdéseket tesznek fel neki. A megszerzett tapasztalatot pedig megtanultam az arra érdemeseknek magabiztosan, kételyek nélkül tovább adni. 

Tolnai Gábor
 

 

 

 



Iratkozz fel hírlevelünkre!

asdasdsa