« vissza a blogokhoz

Idei évem az RSD-n

írta: Palkó Zsolt

Idén kezdtem el horgászni az RSD-n. Megfogadva a tanácsokat és a sok hasznos infót a Workshopról, a nyári szezon éjszakáinak egy jó részét horgászattal töltöttem. Csak éjszaka tudtam horgászni, nappal a munka és a fiam töltötte ki az időmet.

 

Két dolgot tűztem ki célként az idei évre:

Az első, hogy tudatosan, magabiztosan horgásszak, ne legyenek bennem kétségek, hogy jó helyen van-e a csali, vagy hogy jó csali van-e fent a hajszálon. Hogy tudjam, hogy mi miért történik, illetve hogy én irányítsam a történéseket. Nos, hazudnék, ha azt mondanám, hogy 100%-ban kiismertem az RSD rejtelmeit. De nem is hinném, hogy ez 2-3 hónap alatt lehetséges. Sokat tanultam, de így is értek váratlan meglepetések, kisebb kudarcok, viszont a magabiztosság érzése, és az, hogy megtettem mindent, amit elterveztem, az nagyon megnyugtató volt.

A második pedig, hogy 10+ os halakat fogjak ebből a hatalmas természetes és számomra még ismeretlen vízből. A kezdeti 7-8 kilós első halak után, kis taktikai váltással sikerült egész hamar áttörni ezt a határt és elkezdtem 10 kg feletti halakat szákolni. Ezt folytatva igen hamar jött az első 15+-os, majd a következő és így tovább. Teljesen maga alá gyűrt az élmény, hogy ilyen hamar ilyen sikereket tudtam elérni. Persze voltak jobb és kevésbé erős időszakok, de a magabiztosság, amit szereztem átlendített ezeken.

Végül 10 darab 10+os halat sikerült fognom, amiből 4 darab volt 15 kg feletti, a két legnagyobb 18 és 19 kilós volt.

Ami érdekes, hogy a telepítések ellenére a legkisebb ponty, amit fogtam egy 5 kilós példány volt, pedig 18 mm-es bojlikkal próbálkoztam. A nyári éjszakák alatt mindösszesen körülbelül 10 kg bojlit használtam el a természetesen az RSD-re készíttetett Hot Fish & Gammarus Mixből készült bojliból. 

Ezen kívül, mivel egy tavaszi túráról maradt egy kis 50/50 Mixből készült 24 mm-es bojlim, gondoltam ezt is kipróbálom. Ezzel 1 kapásom volt, amit egy 14 kilós ponty személyében tarthattam kezemben rövid időre.

Összegezve ez egy nagyon tanulságos nyár volt számomra, rengeteg élménnyel, itt-ott némi kudarccal, de töretlen magabiztossággal. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg élményt fogok még kapni az RSD-től.

Jövőre marad a 2 cél: az első a tudatos horgászat, az RSD megismerése, illetve a második, ahol feljebb tolom a lécet és már 20+ a megugrandó!

Köszönöm a tanácsokat és a bojlikat!

Palkó Zsolt



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

asdasdsa