« vissza a blogokhoz

Hejőkeresztúri rekordok

írta: Balogh László

 Június végén, barátaimmal három napos horgászatra érkeztünk a hejőkeresztúri Carp&Carp horgásztóra.

A csaliválasztással kapcsolatban Orbán István adott tanácsot, amit ezúton is szeretnénk megköszönni neki. Választásunk a Big Water Mix - Spanish Red/Black Pepper, illetve a Mega Spice& eed Mix- Spice Oriental bojlikrara esett 24 mm-es métetben.

A vízpartra11 órakor érkeztünk, majd az úszóházra történő bepakolást követően megkezdtük az előttünk lévő vízterület feltérképezését, a kissé szeles időben. A bányató sekélyebb oldálán volt a horgászállásunk, mely előtt válozatos mederviszonyokat mutatott a radar képe. Bójáinkat az átlagban 8-9, néhol 6 méteres vízből feltörő 3,5-5 méteres platókra helyeztük.

Taktikánkat úgy terveztük, hogy az elsődlegesen válaszott helyek nagy része mellett a rövid kis túránk ideje alatt végig kitartunk. Továbbá két bottal, ha azokon érdeklődés nem mutatkozik, illetve a környékén nem vélünk felfedezni halmozgást, akkor kereső horgászatot alkalmazunk. A bójákra az első két nap  folyamán 500 gramm bojlit etettünk, majd ezt a mennyiséget az utolsó napon 300 grammra csökkentettük.

A botok nagyjából délután 3 órára kerültek a helyükre. Számunkra nagy meglepetést jelentett, hogy 4 óra elteltével három halat is sikerült szákba terelnünk, azonban nem ezek miatt a halak miatt érkeztünk.

Elérkezett az első éjszaka. Hajnal kettő órakor csippant egyet az egyik jelzőnk, majd komótosan fogyni kezdett az orsó dobjáról a zsinór. Miután megemeltem a botot, pár perce rá már úton voltunk a hal felé. Már az első pillanattól érezni lehetett, hogy szép hallal hozott össze a sors. A bányató tiszta vizében egy nagytestű tükörpontyot pillantottunk meg Norbi barátommal, akinek a segítségére nagy szükség volt. 15 perc, néha karikába hajló bottal történő fárasztás után megmerítettük a nagytestű halat. Már akkor sejtettük, hogy sikerült megdöntenem egyéni rekordomat.

Az úszóházra történő visszaérkezés után megmértük a különleges, két tónusú tükrös súlyát. Nettó 25,03 kg, mely tórekordot is jelentett!!! Örömünk felhőtlen volt, majd egymás vállának megveregetése után a gyönyörű halat visszahelyeztük éltető elemébe.

A lenyűgöző tükrös egy szem 24 mm-es Mega Spice & Seed Mixből készült, Spice Oriental aromával ízesített bojlira éhezett meg. Miután a szereléket visszahúztuk aludni tértünk. Ez azonban nem tartott sokáig, ugyanis hat órakor folyamatos húzos kapásra ébredtünk. Most viszonozhattam Norbinak a korábbi segítségét. Egy gyönyörű, sötét színű 14 kg-os nyurgaponttyal készíthettünk fotót. Norbi is megdöntötte egyéni rekordját. Először...

A második napunk szelesen, csendesen telt el. A következő kapásra 23 óra 30 percig kellett várni, mely szintén erőteljes húzással jelentkezestt. Egy 11,30 kg-os, rendkívüli erővel rendelkező nyurgaponty került a bölcsőbe, Dani barátom közreműködésével. Hajnal kettőkor, az előzőhöz hasonló forgatókönyv leforgása után egy 8 kg-os nyurának tetszett meg a csalink.

Hajnaltól szakadt az eső, mely reggelre se hagyott alább. Előző éjszaka egyik bójánkat áthelyeztük egy négyméteres plató szélére, melynek a közelében láttunk halakat a radaron. 3-4 marék bojlit dobtunk a horgunk köré.

Erre a botra reggel 8 óra 30 perckor érkezett meg a hal, aki úgy gondolta, hogy jót tenne, ha lehűtenénk magunkat a szakadó esőben. Pár perc múlva ismét a csónakban voltunk Norbival, aki tartotta a kontaktot a hallal, én meg az irányt a csónakmotorral. Az ereje ennek a halnak is kiemelkedő volt. Miután megszákoltuk, tudtuk, hogy Norbi újból megdöntötte a rekordját. Egy húsz kiló körülire saccolt tükörponty pihent a merítőben. Nem tévedtünk sokat, 19,10 kg-mal mérlegeltük. Külön öröm volt számomra, hogy kétszer is viszonozhattam Norbi korábbi segítségét. Széles mosoly, fotó, fertőtlenítés, majd úszhatott tovább.

A nappali órákban újabb húzós kapás után sajnos el kellett könyvelnünk az első halvesztésünket. A 10-15 kg körüli tükörponty rátekerte a szereléket a bója zsinórjára. A szabadítás közben a horog kiakadt a szájából. 

A követlező kapásig majd éjfélig kellett várnunk. Ismét húzós kapás, izgalmas fárasztás után egy 8,5 kg-os nyurga hevert a bölcsőben.

Reggel 5 órakor Tomi indulhatott csónakkkal fárasztani egy olyan halat, ami egy előző este keresett helyről érkezett. Sikeresen a merítőbe tereltük, 16,5 kg, új egyéni csúcs. 

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, élvezetes fárasztásokon voltunk túl, gyönyűrű, erős, egészséges pontyokkal találkoztunk. Vélhetően az idő rövidsége miatt a jobban működő csali ezúttal a Mega Spice&Seed Mixből készült, Spice Oriental aromával ízesített, 24 mm-es bojli volt, melyet egy, vagy két szem formájában kínáltunk fel a halaknak.

Reményeink szerint hamarosan visszatérhetünk és tudunk javítani a kifogott halak átlagsúlyán.

Köszönjük mégegyszer a segítséget Orbán Istvánnak, illetve a remek csalikat a Keen Carp Bait Service-nek. 

 

Balogh László



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!
asdasdsa