« vissza a blogokhoz

Végre a parton

írta: Czifrák Csaba

Egy hét munka után,végre sikerült pár napot a vízparton töltenem. Szerettem volna minél szebb halakat lencsevégre kapni.

Egy héttel a horgászat előtt már az előetetést is elkezdtem, Big Water Mixből készült, 24 és 28 mm-es bojlival. Sajnos az utóbbi időben kevés időm jutott a horgászatra,  ennek ellenére a darabosabb halakat szerettem volna matracra fektetni, ezért esett a választásom az említett bojlira.

A tóhoz érkezve remek idő fogadott. Mire minden a helyére került már majdnem rám esteledett, és csak a naplemente csodálatos fényiben gyönyörködhettem.

 

Csaliként egy szem 28 mm-es Big Water bojlit kínáltam fel és bíztam benne, hogy a kisebb halak békén hagynak majd.

Az első huszonnégy óra csendesen telt, sajnos nemhogy a picik, de a nagyobb halak sem táplálkoztak.

Kénytelen voltam változtatni a taktikámon. A 28 mm-es bojlikat 24 mm-esre cseréltem, aminek meglett az eredménye. Szebbnél szebb pontyokat sikerült fognom az utolsó napon, amiből kettő 15 kg feletti volt, így joggal érzem magam elégedettnek a csaliválasztással kapcsolatban, hiszen bár nem fogtam sok halat, de a szelektív pontyhorgászat erről szól.  

Köszönöm a remek csalikat a Keen Carpnak, amik még eddig sosem hagytak cserben.

Czifrák Csaba

 



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

asdasdsa