« vissza a blogokhoz

Ahol az ügyfeleknek is jut a sikerből, nem is kevés

írta: Orbán István

 A pontyhorgász-világban nagy a versengés a vevők kegyeiért. 2011 óta a nevemmel fémjelezve a Keen Carp egy teljesen új stratégiát választott. Nem csak abba a versenybe szálltunk be, ahol azt mutatjuk, hogy csapattagjaink milyen sok, szép halat tudnak fogni. Találni pár olyan srácot, aki hitelesen tud képviselni egy alapjaiban új gondolkodásmódot sem volt könnyű, de én ennél is sokkal többet akartam.

Nálunk a nagy hal fogása nem csak a csapattagok privilégiuma. A Keen Carp-nál az ügyfelek is sokkal sikeresebbek az átlagosnál. Most induló pár részes sorozatunkban ezt szeretnénk bemutatni.

Kezdjük a Szűcsi víztározóval. Már tavaly is bebizonyosodott, hogy Keen Carp csalikkal és az általunk javasolt taktikákkal lehet szép eredményeket elérni. 

Orbán Józsinak ugyan még nem jutott 20 kg feletti hal ebből a vízből, de tavaly év végén, taktikus pecával Oko Lacival megnyerték a baráti bojlis versenyt.

 

Az idei évkezdet viszont feltette az i-re a pontot.

Ebben az évben idáig nyolc darab 20+ hal került fényképező elé a tavon. Ami ezt érdekessé teszi, hogy a nyolcból hét darab Keen Carp ügyfelek jóvoltából, Keen Carp bojlival került ideiglenesen partra.

Az eredmény értékét tovább emeli, hogy ezek közül a pontyok közül voltak, amelyek a parti sekély részről és voltak, amelyek a mélyebb törésekről jöttek.

A csalik sem voltak egyformák, ezzel is mutatva, hogy a Keen Carp egyedi megoldásokat ajánl ügyfeleinek.

A fogásokhoz még három dolgot hozzáfűznék:

  1. Minden ügyfelünk a megengedett, csupán két bottal horgászott, nem néggyel, hattal.
  2. Hiába a küzdelem a tóparton, hiába az antimarketing, hiába próbálják a parton meggyőzni ügyfeleinket az irigységtől vezérelve, hogy ott „csak hallisztes bojlival lehet halat fogni és a Keen Carpos szarral nem”, a fogások minket igazolnak.
  3. A tórekord hal is felvette a hallisztmentes csalit, ezzel bővítve azon tavak számát, ahol tórekorddal büszkélkedhetünk.

Ha valakinek a tények nem beszélnek, nem tudunk segíteni.

Nem is szaporítanám a szót, íme a 2017-es bizonyítékok:

 

 

Orbán István



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!

Iratkozz fel hírlevelünkre!