« vissza a blogokhoz

Változtatások után

írta: Csomai Elemér

A horgászatot még gyerekként kezdtem, a bojlis pontyhorgászattal pedig 2012-ben ismerkedtem meg. A 2015-ös év végéig több túrán, kiállításon és eszmecserén vettem részt. Sok szép halat fogtam, de mégsem azt kaptam, amit szerettem volna. Már a horgászat abbahagyásának gondolata is megfordult a fejemben, azonban ekkor hallottam a Keen Carp Workshop-ról. Természetesen rögtön jelentkeztem is egyre.

A következő horgászatra már az ott hallottak alapján készültem.

A merenyei 5 napos túrámra szeptember közepén került sor. A megérkezés után a táborépítés és a vízterület feltérképezése következett. Sok időt töltöttünk a vízen, de nem találtunk jelentős mederváltozást a rendelkezésre álló zónában, egyenletes 10-20 centis iszap volt előttünk.

Két pontot jelöltem meg és ide két féle bojlit vittem be magammal. Az általam használt bojlik Big Water és 50/50 mix-ből Spanish Red aromával 24 mm-es méretben készültek. 

Mivel felkészült szerettem volna lenni, így volt nálam egy harmadik típusú bojli is, a Hot Fish & Gammarus Shellfish aromával. Ezt a csalit kereső pecára szántam kevés koncentrált etetéssel. Azonban hamar kiderült, hogy ez a módszer nem igazán volt eredményes, így a két másik csalira fektettem a hangsúlyt. 

A két etetésről egyre darabosabb halakat szákolhattam egy-egy fotó erejéig.

Később a harmadik botom szereléke egy kis változtatással bekerült a két bójám közé. A megszokott 24 mm-es bojli mellé egy 13 mm-es natúr parafa golyót tettem könnyítés céljából. (Ekkor még nem tudtam, hogy már elérhetőek a Keen Carp pop up-ok :-) )

Ezután a kapások száma megnövekedett egy éjszakára, reggel azonban besimult víztükör fogadott minket. Távcsővel kerestem a halakat, figyeltem a mozgásukat de azok a tőlünk távolabbra eső sekélyebb részben napoztak.

Csalifrissítés után hosszú várakozás kezdődött, de megérte, mert a legnagyobb halakat ez az időszak adta. Volt, hogy két kapás között 20-24 óra is eltelt.

A csalik, a taktika és a kitartásunk sok szép fogást eredményezett. 

Összesen 11 db halat sikerült fognunk. A legkisebbek 7,3 és 8 kg-os tövesek voltak. A többi pedig:
4 db 10 +
4 db 15 +
1 db 20 +

A fogott halak közül egy 21 kg töves volt a legnagyobb, ami eddigi egyéni rekordomat is jelenti.

Köszönöm a segítséget és a tanácsokat Orbán Istvánnak és a Keen Carp csapatnak!

 

Csomai Elemér



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!