« vissza a blogokhoz

Ismét 30 kg felett az RSD-n

írta: Keen Carp

A héten ügyfelünk, Szabó Balázs egy különleges, nem sok tagot számláló klub tagjává vált. Taktikájának és csaliválasztásának köszönhetően a Ráckevei-Duna megajándékozta egy nem mindennapi fogással. A hal sokak számára ismerős lehet, egy másik ügyfelünk, Forgács Robi már fényképezkedhetett vele, akkor 30,45 kg-os súllyal.

Balázs ezt a pár soros beszámolót küldte nekünk a fogás körülményeiről:

„Október 11-én kezdtem meg mostani túrámat, ahol igazából mindent az eddigiek szerint csináltam. A csaliválasztásban sem volt semmi újdonság, a Keen Carp Bait Serviceből ismét a Hot Fish & Gammarus mixből Shellfish aromával készült bojli Ráckevei-Dunára készített változatát rendeltem, 20 mm-es méretben.

Horgászhelyemen három etetést alakítottam ki, természetesen mindegyiken csak bojlit szórtam. A túra első pár napjában már sikerült több kisebb hal mellett egy 16,50 kg-os pontyot is fognom, amit bíztató előjelnek gondoltam.

A horgászat hatodik napján délután aztán újabb kapás jelentkezett a 12 órája hallgató botomra. Mivel a csónakos fárasztást preferálom, így azonnal a hal fölé indultam. A ponty a fárasztás során nem mutatott különösebb ellenállást, így egészen addig, míg meg nem pillantottam, nem gondoltam nagynak.

A parton tudatosult csak bennem, hogy mekkorát tévedtem, ugyanis a mérlegeléskor a mérleg nyelve nettó 31,40 kg-ot mutatott. Leírhatatlanul boldog voltam.”



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!
asdasdsa