« vissza a blogokhoz

Újra együtt a Hajrá Borsod Team

írta: Zilahi Norbert

Barátommal és egyben csapattársammal, Pacsuta Krisztiánnal újra együtt tudtunk horgászni egy hetet amolyan „pihenésképpen”. Sajnos Ő is és én is nagyon sokat dolgoztunk ebben az évben és mindkettőnknek kevés ideje jutott a horgászatra.

Kicsit nehezen kezdődött az egy hetes túránk, mivel gondok akadtak a helyfoglalás körül és így egy nappal később tudtuk elfoglalni az eredetileg lefoglalt helyünket. Már akkor tudtuk, hogy nagy valószínűséggel ennek komoly jelentősége lesz a későbbiekben. A tavon kb. 2 hete gyenge eredményeket értek el a sporttársak, ezért úgy gondoltuk, hogy pár szem bojlira mérsékeljük az etetésünket arra gondolván, hogy a lehűlt vízben már nem annyira aktívak a halak és ugyebár az emésztésük is lelassul ilyenkor.

Az elgondolásunk be is igazolódott. Többnyire csak éjszaka volt kapásunk és az is egy-két darab halra redukálódott.

Egyik beszámolómban sem tudok elmenni szó nélkül az emberi butaság mellett. Ezúttal is szomorúan néztük és hallgattuk horgásztársaink számunkra továbbra is felfoghatatlan viselkedését. Szó szerint zsákszámra hordták az apró magvakat, kukoricát és pelletet a vízbe. Szemtanúi voltunk annak is, hogy horgászok egy általuk foglalt helyet szó szerint szétetettek, majd mivel természetesen semmit sem fogtak a tógazda engedélyével átültek velünk szembe és a horgászetikát figyelmen kívül hagyva elénk bójáztak, plusz még a szomszédjuk mellé kb. 5-10m-re is tettek bóját. Aztán persze kezdtek elölről az etetést. Hiába fejeztem ki nemtetszésemet, ennek ellenére minden nap mentek reggel és este is etetni. Sajnos a szomszédjukban horgászó sporttárs horgászatát teljesen tönkretették.

Visszakanyarodva a túránkra, a horgászat a fent leírt tényezők miatt nehezen indult. Bíztunk ez érkező hidegfrontban, viszont sajnos az sem hozott nagy változást. Ellenben „barátainkat” az 50 km/h-ás szél sem akadályozta az etetésben….

Ennek ellenére mindent megtettünk az eredményért - gondolok itt az új helyek keresésére, a csalik méretének változtatására, a felkínálás módjára, az előkére - ami végül nem maradt el.

A körülményektől eltekintve egész jó, igazi Keen Carp-os pecánk volt. Egymást segítve, csapatként dolgoztunk a sikerért. Az eredmény is megoszlott közöttünk, én fogtam a túra legnagyobb halát, míg Krisztián a több 20 kg feletti pontyot.

Ezúttal a 6 nap alatt nem fogtunk sok halat, amit fogtunk, azok viszont darabosabbak voltak. Hét darab 20 kg feletti pontyot jegyezhettünk, melyek közül a legnagyobb egy 27,50 kg-os töves volt. Ezen kívül 1 darab 18 kg feletti, 2 darab 16 kg feletti 1 darab 14 kg feletti és 1 darab 13 kg feletti pontyot mérlegelhettünk. Mindezt úgy, hogy a tavon horgászó kb. 22 csapat eredménytelenül zárta a hetet.

A sok kellemetlenség mellett azért pozitívum is ért minket a tóparton, ismét sikerült jó barátságot kötnünk a mellettünk horgászó srácokkal, akik a segítségünknek köszönhetően egy 19 kg feletti ponttyal is fényképezkedhettek. Úgy gondolom, a horgászatnak az egymás segítéséről is kéne szólnia, nem pedig a másik életének megkeserítéséről, akár úgy, hogy 100 kg maggal elrontjuk a szomszéd horgászatát.

Végezetül köszönjük a kiváló bojlikat a Keen Carp csapatának amit ezúttal is, mint mindig a Keen Carp Bait Service-ben készíttettünk el.

 

Zilahi Norbert



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!