« vissza a blogokhoz

20 felettiek és egyéni rekordok

írta: Tóth Péter

Az Ürömi Carpfriends szokásos évzáró pecáját a Nagykállói horgásztavon ejtettünk meg! Az idei évben a 10 éves jubileumunkat ünnepeltünk, ugyanis ennyi ideje bojlizunk együtt és járunk minden tavasszal és ősszel kikapcsolódni a rohanó mindennapokból.

Ebből kifolyólag Doki és Ati barátaink megleptek minket egy tortával, melynek tetejére egy rólunk készült csoportképet készíttettek.

Ennek nagyon örültünk és jóízűen el is fogyasztottuk. Az első napon a beszélgetés, evés, ünneplés volt főszerepben, a horgászatot csak a második napon kezdtük meg.

Ez alklalommal is, akár csak tavasszal, két házat béreltünk, az 1-es és a 0-s állásokon.

Hajnali 5-kor álltam neki felfújni a csónakot, majd a vízretétele után elindultam helykeresésre. A 0-s állásnál két akadó tálalható, ide terveztem a 72 órás előetetésimet, a Keen Carp Bait Service-ben készíttetett 28 mm-es Big Water Mixből készült, Spanish Red/Black Pepper aromákkal ízesített bojlival.
Egy bóját pedig egy mélyülő részre helyeztem el, itt terveztem az első 72 órában horgászni, szintén a Keen Carp Bait Service-ben készítetett, 20 mm-es Mega Spice&Seed Mixből készült, Shellfish, illetve 24 mm-es Big Water Mixből készült, faeper aromával ízesített bojlival.

Az 1-es faházban Donkó Róbert barátom Big Water és 50/50 bojlikkal készült, Donkó Krisztián barátom pedig szintén Mega Spice&Seed Mixből készült bojlival csalizott. Egy társunk lógott ki a sorból, Hersics Attila barátom, aki más gyártó termékeit használta.

Az első halamat 15,60 kg-mal mérlegeltem, amit a Mega Spice bojliknak köszönhettem, majd ezt egy 13,40-es, és egy 14 kg-os követte.

Ezt követően leálltak a kapások, másnap azonban újrahúztam, hatalmas mennyiségű, 4-5 szem bojlit szórtam a horog mellé, majd az állványra tettem a botjaimat.

Az első kapás rögtön egy 19,85-ös ponty volt, ami ha megeszik még 3 szem bojlit, akkor karcolhatta volna a 20 kg-t.

Ezt követte egy 17,60 kg-os, majd egy 18-as és végül megérkezett a bandanagy 20,85 kg-mal.

Hatalmas volt az örömöm, ugyanis ezen a napon nem fogtam 15 kg alatti pontyot.

Az este megint nem adott halat, viszont hajnalban Krisztián barátom ébresztett minket, hogy sikerült megdöntenie egyéni rekordját egy 24,80-as gyönyörű ponttyal!!!

Kiugrottunk az ágyból és rohantunk is át megnézni a halat, segédkezni a fényképezésnél és gratulálni a fantasztikus fogáshoz!!! A Keen Carp bojlik DOLGOZNAK!!!!

Reggel újra behúztam majd a befolyónál megetettem Big Water bojlival a terepet egy másik lehetőség gyanánt.

A nap folyamán az első hal kereken 15 kg volt majd 14 kg, 10,20 kg, 12 kg, 11,20 kg és 12,60 kg-os érkezett.

Ezt követően megettettem a bóját és levettem róla a horgokat a reggeli előetetett helyek meghorgászásáig.

Közben barátaim foglalása az 1-es álláson letelt, így ők összecsomagoltak és elindultak haza, viszont Krisztián átjött hozzám és mi még egy 24 órát maradtunk.

Ekkor kezdtem meg az előetetett helyek meghorgászását, Krisztán pedig egyik botját az egyik már vízben lévő bójára tette, a másiknak pedig új helyet keresett.

Az utolsó nap is eredményesen telt, sorra fogtuk a 10-18 kg közötti pontyokat, viszont nekem is és Krisztiánnak is több olyan halvesztésünk volt, amit nem tudtunk mire vélni.

A záróhalat végül 15,50 kg-mal mérleheltük.

Nagyon boldogan hagytuk el a tavat, hiszen újra 20 felettiekben egyéni rekorddöntésben és 15 pluszosok társaságában lehettünk!!!

A Nagykállói horgásztó újra megadta azt, amiért annyira szeretjük. 6 éve látogatjuk a vizet, de mióta hárman is itt állítottuk be az egyéni rekordunkat és itt fogtuk meg az első 20 kg feletti halunkat KEEN CARP bojlikkal tudjuk, hogy a lehetetlen nem létezik!!!

Keen Carp forever!

Tóth Péter



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!