« vissza a blogokhoz

Sikeres horgászat Hatvanban

írta: Vejtey Zoltán

Augusztus 24-én, pénteken érkeztem Hatvanba öt napos túrámra. A horgászat megkezdése előtt két napot előetettem.

Big Water Mixből készült, Spanish Red/Red Bubblegum aromákkal ízesített 24 mm-es és szintén Big Water Mixből készült 28 mm-es, Spanish Red aromával ízesített kőkemény bojlikkal készültem. Előetetésnek botonként fél kilót húztam be és így kezdtem meg a horgászatot is, egy harmadik helyet pedig napi 10 szem 24-essel etettem.

Tisztában voltam vele, hogy a 9 méteres mélység egy hónappal később eredményesebb lehet, de a közelgő hidegfront bizakodásra adott okot. A nagy mélység miatt PVA szalagra fűztem fel 4 szem bojlit, amikor az időjárás engedte és nem esett.

Az első kapásra majdnem egy napot kellett várni, szombaton reggel 7 órakor egy 14 kilós töves tette tiszteletét balos botomon. A 24 mm-es Big Water-re jött. Ezután fél kiló bojlival húztam újra és a másik botot is hasonlóan frissítettem. Éjszaka megjött a hidegfront, majd vasárnap hajnal 4 órakor szakadni kezdett az eső. Reggel 5-kor megint a bal oldali botomon volt kapás, egy 18,2 kilós töves jelentkezett a 24-es bojlira. Kép nem készítettem a halról, ugyanis ömlött az eső.

Ezután ismét fél kilóval frissítettem. Délben az eső alábbhagyott, már csak szemerkélt, ekkor frissítettem mindkét botot, de ezúttal csak kis mennyiségű etetéssel. 5 szemet tettem a hajóba a horogcsali mellé.

Az előző frissítésnél már gyanús volt, de itt egyértelműen kiderült, hogy a törés mögött büdös az iszap. A kihúzott bojli nemhogy büdös volt, de az iszap még meg is fogta, szürkére színezte. A bal oldali botomnál ez nem okozott gondot, mert az egy kicsit balra volt húzva és tartanom kellett a 120 méteres távot, ezért rögtön le kellett ejtenem a törés aljába. Arra gondoltam, hogy valószínűleg a jobbos botom ezért hallgatott. Innentől kezdve igyekeztem nagyobb odafigyeléssel behúzni a botokat. Így esett meg, hogy a déli frissítést követően egy órával a jobbos botom máris halat adott, 16,7 kilós töves érkezett a 28-as golyóra.

Este 8 órakor a baloldalról jött egy „kisebb”, de azért 10 kg feletti töves. Ezután frissítettem jobbos botomat is. A behúzást a szitáló eső és a radar képernyő világítása nehezítette. A távirányítóval takartam el a képernyőt, hogy lássam az irányt szemben a fákon. Így esett meg, hogy figyelmetlenségből túlhúztam, bele az iszapba.

Este 9-kor szemerkélő esőben habozás nélkül kitekertem és visszahúztam, immár a megfelelő helyre, rögtön a törés aljába. Valószínűleg ez is hozzájárult sikeremhez, ugyanis hétfőn fél 5-kor a jobbos boton egy 21,20 kilós tőponty jelentkezett,aki a 28-as Big Water-t kívánta meg. Eleinte könnyen jött, de a partközelben keményen megdolgoztatott.

Reggel 8-kor baloldalról érkezett egy újabb 10 kg feletti töves, 23 órakor pedig a jobbos adott egy 12,4 kilós tőponyot. Az utolsó napon, kedden reggel 7 órakor fogtam baloldalról egy újabb tőpontyot, ezután azonban már nem volt kapásom.

A horgászatot három okból is sikeresnek gondolom:

  • A kemény Big Water bojlik jól szelektáltak, végre csak 10 kiló feletti pontyokat fogtam, az átlagsúly 14,7 kg lett.
  • Fogtam egy 20+-os halat.
  • Nem volt halvesztésem a 8 kapásból. 

 

Vejtey Zoltán



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!