« vissza a blogokhoz

Minden jó, ha a vége jó

írta: Melkuhn Bendegúz

Az iskola befejeztével, azonnal lehetőségünk nyílt pár napot eltölteni Palotáson, barátommal, Leventével. A halfogásra csupán három nap állt rendelkezésünkre.

Úgy döntöttünk, hogy az első éjszaka nem horgászunk, így a helykeresés után csak pár szem Big Water bojli került a jónak vélt területekre. Másnap korán keltünk, és halra utaló jeleket kerestünk. A víz kimondottan nyugodt volt, olykor csupán a fehérhalak csapkodása zavarta meg a csendet a part mentén.

A következő éjszaka, majd nappal is eseménytelenül telt. Az utolsó naplementénket figyelve észrevettük, hogy a halak aktívabbak lettek. Ennek aztán meg is lett az eredménye. Sötétedés után nem volt nyugtunk, az éjszaka folyamán végül hat pontyot sikerült fognom, melyek súlya 9 kg, 13 kg, 14,50 kg, 15,40 kg, 17,20 kg, illetve szintén 17,20 kg volt.

Nagyon boldog voltam, hogy egy éjszaka alatt 3 darab 15 kg-nál nagyobb pontyot sikerült fognom.

Eredményesnek gondolom a rövid horgászatot, de érzem, hogy többet is ki tudunk majd hozni a tóból.

 

Bendi



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!
asdasdsa