« vissza a blogokhoz

Halliszt és mag nélkül, versenykörülmények között

írta: Szerző Lajos

A Keen Carp-pal való megismerkedésem, körülbelül négy évvel ezelőttre tehető, amikor az egyik csapattagtól, akivel egyébként lassan 10 éve egymás ellen versenyzünk, Tolnai Gábortól kaptam egy marékkal.

Gábor ekkor nem csak bojlit adott, hanem jópár tanáccsal is ellátott. Többek között azzal is, hogy a magot felejtsem el. Kétkedve fogadtam amit mondott, hiszen úgy gondoltam, hogy mag nélkül lehetetlen jó eredményt elérni versenykörülmények között.

Persze csak nem hagyott nyugodni a gondolat, így amikor az első Keen Carp Bait Service-ből rendelt, hallisztet nem tartalmazó bojlim megérkezett, elhatároztam, hogy a következő versenyen megpróbálom mag nélkül.

Azt kell mondanom, a próba elég jól sikerült, ugyanis azóta eszembe se jutott újra a magokhoz nyúlni.

Az elmúlt másfél évben, ami versenyen indultunk, mindegyiken dobogós helyezést értünk el.

Tavaly ősszel Markazon a harmadik helyen végeztünk.

Tavasszal Adácson, a Visegrádi Négyek versenyen szintén harmadikak lettünk.

Legutóbb pedig a Markazon megrendezésre került IV. Ponty és amurfogó versenyt megnyertük.

 

Mindezt úgy, hogy mindhárom versenyen az utolsó 40 órában fogtuk a halak döntő többségét. Ehhez kellett az, hogy megtanuljuk használni a csalit. Versenyhorgászként higgyék el, nem könnyű elviselni azt, hogy míg mellettünk folyamatosan fárasztanak, addig mi az első két napban szinte csak elvétve fogunk halat. De megéri.

 

Szerző Lajos



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

asdasdsa