« vissza a blogokhoz

Hat nap, négyszeres egyéni rekorddöntés

írta: Braun Gábor

Májusban terveztem egy hat napos túrát a Merenyei horgásztóra. A horgászat előtt pár héttel felkerestem Orbán Istvánt telefonon és csaliválasztás terén kértem segítségét. Felvázoltam neki, hogy mi a célom, ő pedig készségesen segített. István a sózott 50/50 Mixből készült 24 mm-es bojlit, illetve a Big Water Mixből, Spanish Red/Barack aromákkal ízesített bojlit ajánlotta szintén 24 mm-es méretben. Ennek megfelelően ezekkel a bojlikkal érkeztem a vízpartra.

Januárban részt vettem a budapesti Workshop maratonon, ahol rengeteg új dolgot tanultam. Kíváncsian vártam, hogy az ott tanultakat hogy és milyen eredménnyel tudom majd a gyakorlatban alkalmazni.

Vasárnap délután kezdtem meg a horgászatot, azonban előtte feltérképeztem a területet. Négy helyet jelöltem ki, melyből kettőt azonnal horgászni is kezdtem az 50/50 Mixből készült bojlival. A másik két helyet három napig előetettem minimális mennyiségű Big Water-rel.

Az első kapásra 2-3 órát kellett várnom, egy 15 kg-os ponty volt a tettes. Ezzel a hallal egyből sikerült megdöntenem a korábbi, 12,50 kg-os egyéni rekordomat.

Még aznap négy pontyot fogtam, melyek közül 12 kg-os volt a legkisebb.

Éjszaka volt pár nyugalmasabb óra, de reggel ismét a kapásjelzőm hangjára lettem figyelmes. Újabb egyéni rekorddöntés, ezúttal egy 17 kg-os ponty vette fel a csalimat.

Napközben is szépen jöttek a halak, melyek közül ez a 17,60 kg-os töves volt a legnagyobb.

Ekkor még csak 24 órája horgásztam és már harmadik alkalommal döntöttem meg az egyéni rekordomat.
Három nap után kezdtek csökkenni a kapások, így úgy láttam eljött az ideje az előetetett helyeknek. Egyik szerelékemet rögtön be is húztam egy sem 24 mm-es Big Water-rel az etetésre.

Alig egy óra múlva kapásom volt egy kisebb ponty személyében. Nem érte jöttem. Az volt a célom, hogy legalább egy 20 kg feletti pontyot sikerüljön fognom. Erre aztán már nem kellett sokat várnom, ugyanis nemsokkal ezután egy 24 kg-os tövessel fényképezkedhettem. Nagyon boldog voltam.

A negyedik napon már 460 kg összfogásnál jártam és még nem volt vége a túrának. Folyamatosan fogtam a halakat, nem igazán volt időm pihenésre. (Persze ezt nem bántam. :-) )

Végül 37 darab ponttyal zártam a horgászatomat, ami az összfogás tekintetében 645 kg-ot jelentett. Az etetett mennyiségről csak annyit, hogy míg mindenki vödörszámra szórta a bojlit és a magot és alig fogott halat, addig én csak azzal a bojlival etettem, amivel horgásztam is. Semmiféle „etető bojlit” és magot nem használtam. A hat nap alatt pedig összesen kb. 5 kg bojlit használtam el.

Eddigi horgászataim közül ez volt a legeredményesebb!

Köszönöm Orbán Istvánnak a segítséget és a minőségi bojlit!

 

Braun Gábor



Ha tetszett, kövesd Facebook oldalunkat!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

asdasdsa